Reagált a CEU Kovács Zoltán diplomaügyére

Olyan doktori disszertációt adott le a CEU-n, amely szinte teljesen megegyezett egy korábbi dolgozatával.

Ezzel kapcsolatban az Indexnek válaszolt a CEU. Azt írták, Kovács Zoltán CEU-s doktori diplomájának megszerzésekor az amerikai akkreditációhoz akkor szükséges összes követelménynek megfelelt, és diplomáját a "Közép-Kelet és Dél-Kelet Európa összehasonlító történelme" programban szerezte meg.

Kovács Zoltán versenyelőnye - egy disszertáció, két doktori fokozat

Kovács Zoltán a kormány szóvivőjeként az elmúlt hónapokban többször is élesen bírálta a CEU-t, többek közt azért, mert a Soros György által alapított egyetem versenyelőnyben van a többi felsőoktatási intézménnyel szemben, hiszen nem csak magyar, de amerikai diplomát is ad. A politikusnak korábban már szemére vetették, hogy maga is a CEU-n doktorizott, és amerikai PhD fokozatot szerzett.

Emlékeztettek, hogy a CEU teljes ösztöndíjat biztosít a doktori képzéseiben résztvevő diákjai számára, és Kovács Zoltán is ebben részesült.

Kovács szerint hülyét csináltunk magunkból, de legalább már emlékszik az amerikai doktorijára

"Az Alfahír Hírportál mai hírében feltalálta a spanyolviaszt" - reagált Kovács Zoltán portálunk ma reggeli cikkére, amelyben megírtuk: a kormányszóvívő 2002-ben egy olyan doktori disszertációt adott le, és szerzett amerikai PhD fokozatot a CEU-n, amely tartalmában szinte teljesen megegyezik az előző évben, a Debreceni Egyetemen leadott doktori értekezésével.

Az Index szerint a CEU válaszában az áll, hogy az egyetem a 2000-es évek közepéig azzal igyekezett hozzájárulni Magyarország és más közép-kelet európai országok egyetemi kapacitásának fejlesztéséhez, hogy lehetővé tette, hogy hallgatók az akkor a régióban induló új doktori programok mellett párhuzamosan a CEU doktori programjaira is beiratkozzanak, és őket ösztöndíjjal, témavezetési és kutatási tanácsadással támogatta.

"Ennek fő feltétele az volt, hogy ezek a diákok teljes mértékben megfeleljenek mind a CEU, mind a másik egyetem által támasztott feltételeknek".

Amint a régió egyetemeinek doktori programjai megerősödtek, a CEU már szigorúan megkövetelte, hogy a doktori hallgatók egyszerre csak egy doktori programra iratkozzanak be – jelezték.