Vasárnaptól lehet egy ezresért jegyet venni a portugálok elleni meccsre

1000 forintért vásárolhatnak jegyeket a szurkolók, csak legyenek ott.

A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának pénteki beszámolója szerint "egy nappal később, hétfőn már korlátozás nélkül, minden drukker számára megnyílik a vásárlás lehetősége".

Az Andorra elleni vesztes mérkőzés miatt az MLSZ júniusi ülésén úgy határozott, a válogatott hátralévő három hazai vb-selejtezőjére egységesen 1000 forintért vásárolhatnak jegyeket a szurkolók.

A mérkőzésre szóló jegyek szurkolói kártyával interneten a meccsjegy.mlsz.hu oldalon, míg személyesen közel 300 értékesítési ponton, a TEX viszonteladóknál vásárolhatók meg.

Azon szurkolók számára, akik bérlettel rendelkeznek a magyar válogatott vb-selejtezőire, az MLSZ mindhárom hátralévő selejtezőre visszatéríti az egy mérkőzésre arányosított kifizetett bérletár és a meccsekre megállapított 1000 forintos vételár különbözetét.

A nemzeti együttes előbb augusztus 31-én Lettországot fogadja, majd három nappal később Portugáliát. A magyarok hat forduló után hét pontjukkal a harmadik helyen állnak, de a helyzetük reménytelen még a második, pótselejtezőt érő hely elérését illetően is.