Az UTE peres eljárást indított a címere védelmében

Petíció is indult az újpesti labdarúgócsapat címerének megváltoztatása ellen.

Az UTE Facebook-oldalán közzétett kereseti levél szerint soron kívüli eljárás keretében kéri a Fővárosi Törvényszéket, állapítsa meg a felnőtt labdarúgócsapatot működtető gazdasági társaság jogsértését, mivel július 3-án egyoldalúan megváltoztatta a címert, és azóta is úgy használja.

Indítványozzák azt is, hogy a törvényszék tiltsa el az Újpest FC-t a jogsértő címerhasználat valamennyi formájától, és az új emblémát valamennyi ingóságról távolítsa el.

Az Újpesti Torna Egylet indoklásában szerepel, hogy a peres eljárást a törvényes határidők betartásával, többszöri felszólítás után, a szurkolók jelentős többségének akaratának megfelelően indították el.

Az Újpest FC július 3-án mutatta be az új címert, a futballcsapat honlapja szerint a több ezer beküldött „szurkolói voks” alapján egyértelmű eredmény született a három szavazásra bocsátott tervezet között. A lila-fehér szurkolók vitatják a szavazást (amelyen bárki voksolhatott az újpesti drukkereken kívül) és az eredményt is.

Július 8-i tüntetésükön a szurkolók követelték, hogy az Újpest FC hozza nyilvánosságra a szavazás végeredményét. Az is elhangzott, hogy egyetlen forinttal sem fogják támogatni az új címeres termékeket, és bojkottot hirdettek.

Az UTE kisebbségi tulajdonosként közölte, nem járult hozzá a változtatáshoz. Az anyaegyesület felszólította a labdarúgóklub vezetőit - Gyarmati Eszter ügyvezetőt és Roderick Duchatelet tulajdonost -, hogy azonnali hatállyal szüntessék meg a törvénysértő címerhasználatot, és már akkor jelezte, hogy ellenkező esetben "jogi úton védi meg az újpesti professzionális labdarúgás tradícióját".

Duchatelet a múlt hét csütörtöki sajtótájékoztatón kijelentette: az új címerről végleges a döntés, nincs visszaút. Hozzátette: a klub fejlődése, a brand, illetve a logóhasználati jog miatt volt szükség a változtatásra. A szurkolók ugyanakkor azt üzenték a belga tulajdonosnak, tovább harcolnak a régi címerért, és Duchatelet előbb-utóbb úgy el fogja sírni magát, mint három éve, amikor az Újpest FC Kft. ellen felszámolási eljárás folyt, majd egy több mint két órán át tartó sajtótájékoztatón kétszer is sírva fakadt.

Közben a hétvégén petíciót indítottak a címer megváltoztatása ellen. Eddig több mint nyolcszázan írták alá, és legalább ezret szeretnének összegyűjteni. Az aláírásokat kinyomtatva szeretnék majd bevinni az Újpest FC vezetőségének. A petíciót aláírók között megtalálható a 40-szeres magyar válogatott, Urbán Flórián és az Országgyűlés jegyzője, Hegedűs Lorántné is.