Botka hazajön a nyaralásból, és megnevezi az MSZP-be beépült fideszes árulókat

Legalábbis ezt állította Ujhelyi István, az MSZP alelnöke a Klubrádiónak.

Ujhelyi szerint van néhány ember a pártban, akik az elmúlt 2 hónapban a háttérből, névtelenül nyilatkozva, újságírókat győzködve folyamatosan azon dolgoztak, hogy valamilyen érdekből kifolyólag rontsák az MSZ választási esélyeit.

A párt alelnöke azt mondta, Botka László szabadsága után, még a közeljövőben kiáll a nyilvánosság elé azzal, kik és mivel ártottak a pártnak. 

Az utóbbi hetek hírei után úgy tűnik, az MSZP teljesen szétszakadhat, többen inkább a kormánypárt kezére játszanak, Botka pedig akár már ősszel távozhat.

Beépített fideszesekkel lehet tele az MSZP, Botka már ősszel távozhat

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje a 168 órának adott interjúban leárulózta a párt elnökségi tagját, Molnár Zsoltot, mert korábban a Sztárklikkben arról írt, hogy Gyurcsány Ferencnek a parlamentben a helye. Molnár Zsolt a hvg.hu-nak nyilatkozva válaszul azt mondta, Botka "tovább folytatja a polgárháborút az MSZP-n belül és a baloldali pártok között."