Hét magyar a FINA vezető testületeiben

A FINA Bureau döntött, hogy a következő négy évben kik alkotják a Nemzetközi Úszó Szövetség szakbizottságait.

A magyarok az elmúlt ciklusban évben három hellyel rendelkeztek, a jővőben hattal. A már korábban funcióban lévőek közül  Dr. Kemény Dénes a edzőbizottság alelnöke, dr. Salamon Ferenc a Master-, Csurka Gergely pedig a Media bizottság tagja maradt.

Új tisztségviselőként Molnár Tamás a vízilabda, Petrov Iván pedig az edzőbizottság tagja lett (úszó szakág), dr. Merkely Béla pedig az orvosi bizottságba kapott felkérést.

Gyárfás Tamás, a FINA végrehajtó bizottságának tagja, amellett, hogy a FINA Aquatics World Magazin főszerkesztője marad, mostantól a FINA Műúszó Technikai Bizottságot, mint FINA liaIson felügyeli.

A Magyar Nemzet megjegyzi: a Magyar Úszó Szövetség vezetése korábban több helyen is elrontotta a nemzetközi szövetség bizottsági jelöléseit, a FINA média bizottságában eddig kitűnő munkát végzett Csurka Gergely újbóli jelölését pedig „túlterheltségre” hivatkozva nem támogatta.

Jelölését a MÚSZ elnöke, a Fidesz-közeli Bienerth Gusztáv nem írta alá, ám a FINA szabályzata megengedte, hogy a Bureau saját hatáskörben bevegye a tagjai közé.