Másfél évre ítélték az izraeli katonát, aki agyonlőtt egy magatehetetlen palesztint

Csoda, hogy egyáltalán elítélték.

A bírák sorra megcáfolták és elutasították a védelem állításait, és helybenhagyták a február végi határozatot a másfél éves börtönbüntetésről. A védelem egyrészt megpróbálta megkérdőjelezni a bosszú, és nem jogos önvédelem indítékát erősítő tanúk hitelességét, másrészt azt állította, hogy már számos hasonló eset történt, amelyek vádelemes nélkül, mindössze fegyelmi büntetéssel zárultak le az izraeli hadseregben.

Azonban a bírák ismételten hitelesnek találták a sebesült palesztin merénylőt lelövő Elor Azaria katonatársainak azokat a tanúvallomásait, amelyek szerint Azariát a bosszú vezérelte, mert a a lövés után kijelentette nekik: "halált érdemelt, megkéselte egy barátomat", és emellett alapvetően eltérőnek ítélték a felsorakoztatott, más katonákkal korábban történt eseteket. Az ítélet szerint Azaria vallomása megalapozatlan, az idők során megváltoztatta, átalakította annak részleteit.

A vádlott július huszadikán leszerelt sorkatonai szolgálatából, és házi őrizetben várta a bíróság döntését a tavaly március 24-én történt, Izraelt két szekértáborra osztó emberölési ügyben. 

Az egyik oldal jogosnak tartja, hogy Elor Azaria a ciszjordániai Hebronban agyonlőtte a sebesülten földön fekvő, már ártalmatlanított palesztint, mert előzőleg késsel támadt az izraeli katonákra, a másik oldal viszont elítélendőnek tekinti a halálos lövés leadását. Egybehangzó vélemények szerint részben a közvélemény nyomására döntött a bíróság a viszonylag enyhe büntetés mellett. 

Az izraeli hadsereg katonai bírósága február végén ítélte másfél éves börtönbüntetésre Elor Azariát, mert tavaly márciusban Hebronban fejbe lőtte a földön fekvő sebesült merénylőt, aki korábban késével izraeli katonákra támadt. 

Az ítélethirdetést az ebben az ügyben történt korábbi határozathozatalokhoz hasonlóan Izraelben minden televízió- és rádiócsatorna élőben közvetítette, és a bíróság épülete előtt ezúttal is több tucat támogatója tüntetett Azaria mellett, - noha a helyi média szerint jóval kevesebben voltak, mint a korábbi alkalmakkor.

Avigdor Liberman védelmi miniszter Twitter-üzenetben szólította fel vasárnap a katona családját, hogy ne fellebbezzenek a döntés ellen még egyszer a legfelsőbb bíróságon, hanem helyette a vezérkari főnökhöz forduljanak kegyelemért.    

Izraelben a közvélemény jelentős része indokoltnak látta és helyeselte a merénylő agyonlövését, és számos politikus, köztük Avigdor Liberman védelmi miniszter, Miri Regev kulturális miniszter, Naftali Bennet oktatási miniszter és Benjámin Netanjahu miniszterelnök is kegyelmet kért a számára.

A katonai bíróság azért ítélte el Azariát, mert a magatehetetlen merénylőre leadott lövés elvben teljesen ellentétes az izraeli hadsereg fegyverhasználati szabályaival, amelyek tiltják halálos erő alkalmazását olyanokkal szemben, akik nem jelentenek közvetlen életveszélyt.