Repülőgépen robbantottak volna a terroristák

Elmondása szerint péntek éjjel csaptak le nagyszabású rendőrségi akcióval négy helyen a terrortett feltételezett tervezőire Sydney-ben, és négy embert őrizetbe vettek, akik ellen azonban még nem emeltek vádat. 

Turnbull szavai szerint a merényletterv "iszlamista inspirációjú" volt. Hozzátette, hogy a rendőrségi művelet még nem ért véget.

Az ausztráliai repülőtereken megszigorították a biztonsági készültséget, a miniszterelnök pedig azt kérte az utasoktól, hogy lehetőleg minél kisebb poggyásszal érkezzenek a légikikötőkbe. 

Andrew Colvin, Ausztrália rendőrfőnöke közölte: a rendőrségi akciót Sydneyben annak nyomán rendelték el, hogy az ausztrál hírszerzés "megbízható információt" kapott partner ügynökségektől terrorista összeesküvésről és egy - szavai szerint - "házi készítésű szerkezetről". Hozzátette, hogy egyelőre még elég gyérek az információk a tervezett merénylet helyéről, időpontjáról és pontos céljáról.  

Michael Keenan igazságügyi miniszter emlékeztetett arra, hogy a mostani merényletterv már a 13. komoly terrorista fenyegetés volt, amelynek elejét vették az ausztrál hatóságok 2014, a biztonsági szint megemelésének bevezetése óta. 

"Bár elsődlegesen magányos merénylők jelentenek fenyegetést, a mostani esemény arra figyelmeztet, hogy többek részvételével kitervelt, körmönfont támadásokat sem lehet kizárni. Mindennek tükrében nagyon fontos, hogy Ausztráliában mindenki kellően éber legyen" - mondta az igazságügyi miniszter.