Több mint duplájára növelték a kormányzati utazásokra elkülönített keretösszeget

8,4 milliárdról indultak, mostmár 20 milliárdnál tartanak.

A Magyar Nemzet cikke szerint a három helyett most már öt utazásszervezővel szerződtek le a július 18-án, ezek az OTP Travel, az IBUSZ, a Weco-Travel, valamint az újonnan bekerült Jet Travel és a Unitad 4 Bonafini Bindair. Nagy verseny mondjuk nem volt, hiszen eleve öt utazási iroda pályázott, és mind az öten megfeleltek az előírt alkalmassági követelményeknek. Az eljárásban egyébként a szolgáltatási díj mértéke mellett az számított, hogy az irodának hány felsőfokú végzettségű szakembere intézné a foglalásokat. Itt három-hat embert jelöltek meg a társaságok - írja a lap.

Kormányváltás esetén van esély rá, hogy valóban betartják és nem kell új pályázatot kiírni, ám az eddigi tapasztalatokból kiindulva a jelenlegi kormány bármennyi pénzt el tudna utazgatni luxus körülmények között.

A külföldi számlák évről évre egyre nagyobbak, még a 2011. december és február közötti időszakban három és félmilliárdot fordítottak erre, addig 2014-ben 4,6 milliárdnál állt meg a számláló, 2015 áprilisától 2016 áprilisáig pedig 5,4 milliárd forint lett a végösszeg.

Az utaztatások folyamatában még egy cég érdekelt, a TravelSoft Online Kft., ami a Központi Kormányzati Utaztatási Portált üzemelteti, ami kifejezetten a kormányzati utak megrendelésére hoztak létre.
Az oldalon korábban havi bontásban lehetett követni, miként alakul az utazási költségvetés, ebben tavaly talált is kirívó adatokat a Magyar Nemzet. 

A legjobban az OTP Travel járt, mivel ők vitték el az utak kétharmadát, ám az új társaságok megjelenésével az arányok felborulhatnak.

Takács Szabolcs Ferenc, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára részére hárommillió forintért vettek repülőjegyet unión kívüli országokba, Kanadába és az Amerikai Egyesült Államokba, de voltak milliós értékű jegyek Argentínába és Chilébe is. 2014-ben egy hétfős csoport nyolc napos Kínai útja került 10,2 milliárdba.

A legnagyobb botrány azonban Lázár János fényűző utazásaiból kerekedett, aki egy háromnapos angliai utazáson hozott össze majd egymilliós számlát, majd két napot eltöltött Svájcban és Olaszországban is félmillióért. A kancelláriaminiszter később befizette az államkasszába az elherdált kétmillió forintot. Végül is van miből, csak más pénzén kényelmesebb lett volna.

A legjobban az OTP Travel járt, mivel ők vitték el az utak kétharmadát, ám az új társaságok megjelenésével az arányok felborulhatnak.