Ezek a gondolatok pedig nem arról szólnak, hogy ki fog nyerni 2018 tavaszán, hanem arról, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint ki veszít biztosan:
szerinte ezek mi, magyarok vagyunk, mindannyian.
Hodász András a 777blogon írt arról, hogy megfigyelve a közéleti publicisztikákat, a „lefestett, megjegyzésekkel telepingált plakátokat és a kommenteket a közösségi médiában, egyre inkább az a benyomásom, hogy el fogjuk veszíteni egymást – hacsak már nem történt meg réges-régen.”
Majd feltett néhány kérdést arról, hogy tényleg annyira fontosak a politikai kérdések,
- amin barátságok, sőt családi kapcsolatoknak kell tönkremenniük?
- Szükséges-e, hogy alpári hangnemben osszuk ki egymást bármilyen politikai kérdés kapcsán?
- És a legszomorúbb, hogy mi, keresztények, minden kritika nélkül beálltunk a sorba. Nem hallottuk még elégszer, hogy a Sátán a “diabolosz”, aki szétszór, a Szentlélek pedig az egység lelke? Kinek a szava szól a szívünkben? Kire hallgatunk?
- sorolta.
Szerinte ha ez így megy tovább, végül nemcsak egymást veszítjük el – magyar a magyart – hanem a saját lelkünket is.
A minden korábbinál mélyebb szintre jutó politikai kampányról pedig úgy fogalmazott:
„Ez a szavazatszerzés szempontjából a könnyebbik út, de igen távol van az etikusságtól. Egy amúgy is sok lelki sebbel küzdő társadalomban az emberek alantasabb érzelmeire apellálni nem csak keresztény szempontból súlyosan etikátlan.”