Feljelentette a BKV-t a szakszervezet

Hiába kérték, nem eszközölt ideiglenes változtatásokat a cég a kánikula idejére.

Az EKSZ szerint a cégek vezetői többszöri írásbeli kérés ellenére sem tesznek eleget a hőségriadó idejére vonatkozó törvényi előírásoknak, ezért a munkavédelmi hatóságnál tett bejelentést a BKV-nál és a Volánbusznál tapasztalt munkakörülmények miatt - írja közleményében a szakszervezet.

"Nem érdemes tovább levelezgetni a BKV illetékeseivel a munkavállalók, zömében a buszvezetők munkakörülményeinek a javításáról, mert a cégvezetés a minimális kánikulai intézkedéseken túl már arra sem veszi a fáradságot, hogy megválaszolja a szakszervezet írásos jelzéseit"

- közölte Nemes Gábor, az EKSZ elnöke.

Az EKSZ azt tartja leginkább aggályosnak – s ezt írta a bejelentésében is -, hogy a fővárosi BKV-nál és az állami tulajdonú cégnél, a Volánbusz Zrt.-nél is figyelmen kívül hagyják az országos tisztiorvos által kiadott hőségriadót, mivel nem tartják be a szabad téren végzett és minimum közepesen nehéz fizikai munkát végző járművezetők foglalkoztatási körülményeire vonatkozó előírást.

"A Volánbusz területén, például a 22-es viszonylaton több órán keresztül sem hagyhatják el a sofőrök a járműveket, mert azokkal – jobb híján – esetenként bevásárló centrumok parkolójában, a tűző napon kénytelenek várakozni. Ez embertelenség, ráadásul különösen veszélyes is, hiszen a napon kínlódó sofőröknek ezek után utasok ezreit kell biztonságosan és türelmesen szállítaniuk"

- mondta az elnök, hozzátéve, hogy emellett a hőségben az utasok is türelmetlenebbek, ami szintén a sofőrökön csattan.

A menetrendek időszakos felfüggesztését kérik a kánikula idejére

A menetrend időszakos felfüggesztését, az első ajtózás átmeneti szüneteltetését is kérte a BKV és a Volán vezetésének küldött levelében az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) a kánikulában - írja a hvg.hu.Az érdekképviselet úgy véli, hogy egyes járatokon a sofőröknek embertelen körülmények között kell dolgozniuk, következő fordulójukra a tűző napon kell várakozniuk.