Hiába nevezte ki az emberét Botka, a fővárosi szocik nem kérnek belőle

Folytatódik az MSZP-s komédia.

A nyilvánosságnak bemutatott Botka-Molnár összeborulás után sincs minden rendben az MSZP-ben.

Emlékezetes: három napja Molnár Zsolt arról beszélt, hogy ő koordinálja majd a fővárosi választási felkészülést, Botka László mégis Tóth József 13. kerületi polgármestert bízta meg a feladattal.

A Magyar Nemzet információi szerint a Kunhalmi Ágnes vezette budapesti MSZP-elnökség szerdán összeült és a párt alapszabályának megfelelően Kunhalmit, mint elnököt delegálták a fővárosi választási bizottság élére, míg Őrsi Gergely ügyvezető alelnököt kampányfőnöknek. A Botka által kijelölt Tóth Józsefre nem bíztak feladatot.

A felek között abban is vita van, hogy míg Botka leszögezte, Gyurcsánnyal nem lehet együttműködni, addig a fővárosi MSZP teljes körű összefogást szeretne, és azt várja, hogy Botka változtassa meg az álláspontját.