Szuperadatbázist hozna létre rólunk a kormány

Péterfalvi Attila kiakadt. Meg is van rá minden oka, okunk.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke egy nemrég benyújtott, belügyi tárgyú salátatörvény tervezetét véleményezte. A leendő változtatások lényegében egy központi adattároló szervezetnél gyűjtenének össze valamennyi információt az emberekről, beleértve a különféle szervek által készített kép- és hangfelvételeket. Ebből a szuperadatbázisból pedig minden korábbinál könnyebben kereshetnének ki adatokat nemzetbiztonsági, vagy bűnüldözési indokokra hivatkozva.

A HVG által kiszúrt, Péterfalvi Attila jegyezte állásfoglalás több problémát is felsorol. A NAIH elnöke szerint problémás, hogy szinte automatizálná a hozzáférést az anyagokhoz, amiket a közútkezelőtől kezdve a közterület-felügyeleten át a rendőrségtől, a személyszállítási szolgáltatóktól, útdíjszedőktől, vagy éppen pénzügyi szolgáltatóktól gyűjtenének be.

Ez azt jelenti, hogy míg jelenleg egyenként kell kikérni a különböző helyeken tárolt adatokat és felvételeket, és azok szükségességét dokumentumokkal is alá kell támasztani, addig az új törvény szerint ez a rendszer sablonossá válna, és az adatokat egy keretjellegű engedéllyel is kikérhetnék. Ez pedig azt is nehezítené, hogy utólag megállapítsák a titkos információk kiadásának jogosságát.

Ráadásul az adatigénylő szervezetek a tervezet alapján már nem csupán utólag igényelhetnének információkat, hanem folyamatosan megfigyelhetnék a központi adatbázist az emberekről. Péterfalvi szerint ezzel

létrejön egy olyan titkos információgyűjtéshez felhasználható, képi megfigyelőrendszer, amely nagy földrajzi területet fed le – hiszen valamennyi köztéri kamera is a rendszer része lenne.

Péterfalvi Attila szerint a tervezet a személyes adatok védelméhez való jog korlátozását jelentené.

„Megfelelő garanciákra van szükség ahhoz, hogy a titkos megfigyelésekre továbbra is jogszerűen, csak törvényes célból és csak a szükséges mértékben kerülhessen sor”

A NAIH-elnök két kiegészítést javasolt: az egyik, hogy az adatfelhasználó minden egyes esetben azonosíthatóan dokumentálja, hogy miért kérte ki az adatot, illetve, hogy kérelme az adatok milyen körére vonatkozott. A másik, hogy a NAIH hivatalból ellenőrizhesse az adatok felhasználását.

Azt is javasolta, hogy a templomok, vagy szavazóhelyiségek közelében, netán politikai gyűléseken készített felvételeket szigorúbb feltételek mellett lehessen csak kikérni.

A tervezet arra is kitért, hogy a szállásadók a vendégeik személyes iratairól készítsenek fénymásolatot, és ezek szintén kerüljenek az adatbázisba. Péterfalvi Attila nem látja indokolnak, hogy erre mi szükség volna.