Métereken múlt a tömegkatasztrófa

Tizennyolc méterre volt az Air Canada egyik Airbus A320-asa a föld felszínétől San Franciscóban, amikor a pilóták nem a futópályára, hanem a gurulóútra akartak leszállni - ismertette a hatóságok vizsgálatának eredményét az AIRportal.hu.


Mint arról repülésszakmai lap korábban korábban beszámolt, júliusban a kanadai gép pilótái éjszaka véletlenül nem a futópályára, hanem az azzal párhuzamos gurulóútra helyezkedtek és kezdték meg a végső megközelítést. 

Ott viszont több gép is várakozott felszállásra, a fotók szerint az utolsó pillanatban vették csak észre, hogy rossz helyen akarnak leszállni.

A gurulóúton egymás mögött állt a United Boeing 787-ese, a Phillippine Airlines Airbus A340-ese, és a United Boeing 737-ese is. Az Air Canada 759-es járatát teljesítő gépet a Philippine Airlines személyzete azzal figyelmeztette, hogy bekapcsolták a leszálló fényeket, a United pedig a légiforgalmi irányítást riasztotta.

Az átstartolást követően a pilóták végül egy iskolakör után rendben leszálltak a 28R jelű futópályán.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Dobos Zoltán

Friss