Ma éjjel kiemelik a kisiklott kocsikat, holnap reggeltől már nem lesznek korlátozások a Déliben

Várhatóan kedd hajnaltól már nem lesznek korlátozások a vonatközlekedésben a budapesti Déli pályaudvaron, ahol kisiklott két üres vasúti kocsi hétfő délután - írta a Mávinform a vasúttársaság honlapján.

Közölték: a kisiklott kocsikat a késő esti órákban kezdik el beemelni a vasúttársaság szakemberei, azért, hogy a vonatközlekedést és az utasforgalmat a legkevésbé akadályozzák. Napközben is dolgoztak a forgalom fenntartása mellett. 

Azt írták:

a hajnali órákra, üzemkezdetre tervezik a helyreállítás befejezését, így várhatóan

kedd hajnaltól már nem lesznek korlátozások a vonatközlekedésben.

A vonatok késő délután már nagyobb késések nélkül közlekedhettek, ugyanis csak három vágányt nem használhattak a Déliben. Bizonyos martonvásári elővárosi vonatok ideiglenesen kimaradtak a menetrendből hétfőn - olvasható a közleményben.

Kavalecz Imre, a Mávinform sajtóügyeletese korábban arról tájékoztatott, hogy a tároló vágányról toltak be egy üres szerelvényt a pályaudvarra, amikor két kocsi kisiklott és elzárta az első hét vágányt.

Forrás
MTI
Elsősorban a helyiek hangja szeretne lenni az Országgyűlésben a Dunaújváros és térsége időközi választásán bizalmat kapott Kálló Gergely. A Jobbik-frakció új tagja „vasakarattal” kíván küzdeni a korkedvezményes nyugdíj visszaállításáért, de szívügyében, az ifjúságpolitikában is fel fog szólalni.