Ez lenne az új pólus? Karácsony Gergely a Fidesszel és Botka Lászlóval is tudna kormányozni

A Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje beérné kevesebbel is?

A Párbeszéd zuglói polgármestere, a "párt" miniszterelnök-jelöltje az Atv-ben kedden arról beszélt, nem tartja kizártnak, hogy létrejöhet egy szövetség az MSZP-vel, ami viszont végső soron azt jelentené, hogy Botka László engedélyére lenne szükség ahhoz, hogy befutó helyet szerezzenek meg a kis pártok nagy baloldali listán.

Azonban most még kitart az új pólus indulása mellett. Juhász Péter, az Együtt elnöke lapunknak adott interjújában viszont úgy nyilatkozott, hogy a 2010 utáni pártoknak mindenféleképpen külön listán kell indulnia, ugyanis ők azokat a szavazókat képviselnék, akik ugyanúgy elutasítják a 2010 előtti világot, mint a Fideszt.

S ha már a nagyobbik kormánypártnál tartunk, akkor jegyezzük meg, Karácsony Gergely azt is el tudja képzelni, hogy „egy választási vereség által nagypofonból felállt Fidesszel is lehet kormányozni, nem azzal a Fidesszel, akit most ismerünk természetesen”.

Mindezt azzal támasztotta alá, hogy az arányos választási rendszer koalíciós kényszert szül, és ilyenkor ellentétes véleményű pártok is szövetségre léphetnek.

Mit is mondott Schiffer András az Alfahírnek Juhász Péterék csatlakozási ajánlatára reagálva?

"Ők a 2010 előtti MSZP-SZDSZ koalíciót képviselik, amire a választók már kétszer nemet mondtak. (...) Ahhoz, hogy Orbán Viktort eltakarítsák, az MSZP-SZDSZ utódszervezeteivel minden együttműködés kizárt".

Úgy tűnik, az LMP korábbi elnökének van igaza.