Tovább növekednek a vizes vb költségei

Igen, még most is. Két héttel a zárás után.

Az EU-s közbeszerzési tájékoztató szerint a vizes és a masters-világbajnokságot szervező Bp2017 Kft. 353 millióval megemelte a vébé rendezvényszervezésére vonatkozó szerződés összegét.

A megrendelő Bp2017 Kft. szervezőcég szerint további feladatok ellátására mutatkozott igény, úgy mint az előadók és technikai háttér biztosítása, helyszínbérlet, dekoráció, imázsépítés, a vb ismertségének növelése, marketing és promóciós célok.

Emiatt kellett a Szijjártó Péter barátjaként ismert Kuna Tibor vezette, a rendezvény kommunikációjához kapcsolódó komplex rendezvényszervezési feladatok teljes körű ellátásáért felelő Young & Partners Kft.- nek az eredeti 2 milliárd forint értékű keretszerződését 2,353 millióra emelni.

Szijjártó Péter ismerősének cégei szerdán egy 253 milliós megbízást könyvelhettek el a világbajnokság filmjének elkészítésére.

A csütörtökön megjelentetett 353 milliós növekedéssel együtt Kuna cégei immár 5,6 milliárd forintnyi szerződés elnyerésénél járnak a vizes világbajnokság kapcsán, míg a vébé költségvetésének növekedése a zárás óta megközelíti az 1,9 milliárd forintot - írja az Index.