Kilőtték egy terepjáró kerekeit a rendőrök Ózdon

Szabó Csilla azt írta: az Ózdi Rendőrkapitányság járőrei szerdán késő este Arlón igazoltatni akarták egy terepjáró sofőrjét, de a férfi a rendőri jelzéseket figyelmen kívül hagyva elhajtott a gépjárművével Ózd felé. 

A rendőrök követték az autót, majd a segítségükre siető kollégáik megkülönböztető jelzést használva próbálták megállítani a gépjárművet Ózdon. Az utasával menekülő férfi a terepjárójával nekiütközött előbb az egyik, majd az időközben helyszínre érkező másik rendőrautónak is, majd az egyik rendőr felé hajtott. 

"Az élet és a testi épség megóvása érdekében a rendőr a gépjármű kerekére célzott lövést adott le"

- áll a közleményben. 

Az eset során a rendőrök nem sérültek meg, a terepjáró sofőrje könnyebb sérüléseket szenvedett. A sofőrt és utasát a helyszín közelében elfogták. A terepjárót vezető Cs. Erik 22 éves ózdi lakost őrizetbe vették.

Az ügyben hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indítottak eljárást, a nyomozást a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség folytatja le  - közölte Szabó Csilla.