Videofelvételeken keresik a 3-as metró ajtóhibáinak okait

A BKV szabotázsra gyanakszik.

A napilap csütörtöki számában megjelent cikk ismerteti, hogy a vezérigazgató két esetben már feljelentést tett a rendőrségen, a rendőrség közérdekű üzem megzavarásának gyanújával nyomoz. Először egy ajtórésbe dugott fakocka, majd később egy közelebbről nem ismert idegen tárgy miatt nem nyíltak és záródtak az ajtók, a múlt héten pedig bár kinyíltak, de úgy is maradtak. Megmagyarázhatatlan a felújított orosz szerelvények többhetes fogalomkivonása, a munkálatokat végző Metrovangonmas komoly vizsgálata és szoftverfrissítése, valamint a hatósági engedélyek alapján újbóli forgalomba helyezése után történtek is. Olyan is előfordult, hogy nem működött az ajtók mozgását visszajelző berendezés.

A 3-as metróvonal 37, egyenként 6 kocsiból álló szerelvényét újíttatja fel a BKV. Jelenleg továbbra is csak 13 felújított szerelvény van Budapesten, augusztusban nem is érkezik szállítmány, pedig az oroszok korábban azt ígérték, havi kettő helyett ezután majd hármat küldenek. Bolla Tibor közölte: a szerelvények Oroszországba történő kiszállítását éppen a hibák miatt nem lehetett eddig felgyorsítani, mert ha többet küldenek, akkor nem tudják az utasforgalomnak megfelelő számú kocsit forgalomban tartani.