Giró-Szász tudta, hogy mikor érdemes értékesíteni a cégét

Több tízmilliós állami megrendelést kap az egykori kormányszóvivő korábbi vállalata.

A lap azt is megtudta, hogy a cég a Miniszterelnökségnek végezhet munkát, amely azonban korábban több ízben is alkalmazta Giró-Szászt. 2011 és 2014 között miniszterelnöki biztos, 2014-től pedig közel egy évig kormányzati kommunikációért felelős államtitkár volt a tárcánál – emlékeztet a lap.

A Strategopolis nettó 84 millió forintért nyújthat majd a Miniszterelnökségnek az uniós támogatási folyamatok tervezett átalakításához szakértői segítséget. A cég ezzel az ajánlattal nyerte meg a kiírt közbeszerzést, amelyre más nem is adott be ajánlatot.

Giró-Szász András még februárban kiszállt a cégből, de a Magyar Nemzet szerint az eladás időpontjában már sejteni lehetett, hogy a Strategopolis lesz a befutó a Miniszterelnökség közbeszerzésén. A lap úgy véli: nem lenne meglepő, ha a volt szóvivő már annak tudatában értékesíthette volna a céget, hogy azt a nem túl távoli jövőben egy elég nagy összegű megrendelés gazdagítja majd.

A Miniszterelnökségen túl a Strategopolis korábban foglalkoztatta Hódmezővásárhely (itt érdemes megjegyezni, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter Lázár János, aki korábban hódmezővásárhelyi polgármester volt, illetve országgyűlési képviselőként továbbra is kötődik a városhoz) is, de dolgoztak két minisztériumnak és a Fidesz-frakciónak is.