Vannak időzített bombák Orbán ellen

Magyar György szerint vannak az Orbáni hatalmi rendszerben időzített bombák, amiket fel kell robbantani.

Magyar György szerint vannak a társadalomban és Orbán Viktor hatalmi rendszerében úgynevezett időzített bombák, amiket fel kell robbantani. 

"Engem köt az ügyvédi titoktartás, de ismerem ennek a régi barátságnak egy másik szféráját, meggyőződésem, hogy jelentős háttér van, amit fel kell tudni robbantani"

– magyarázta. 

A bizonyítékokra vonatkozó kérdésre Simicska Lajosra is utalva azt mondta, konkrét és másoktól származó információkról is tud, nem csak olyanokról, amik Orbán Viktor személyes ellenfelétől származnak.

Arra a kérdésre, hogy olyan bizonyítékokra gondolt, amiből kiderülne, hogy a kormány tagjai hazudtak vagy olyan pénzekhez jutottak, amikről eddig fogalmunk sem volt Magyar György igent mondott, aki szerint ilyen bizonyítékoknak nagy jelentősége lenne a választási kampányban.

Mint mondta, mielőbb nyilvánosságra kellene hozni a bizonyítékokat, a médiának, a társadalomnak nyomást kell gyakorolnia azokra, akik fel tudják őket tárni.