Kedvezményes hitel is jár a többmilliós fizetés mellé

Az MNB több alkalmazottja is igen kedvező feltételek mellett vehetett fel kölcsönt.

A portál miután kiderült, hogy Vajda Zita, Matolcsy jegybank-elnök barátnője kedvezményes kamatozású lakáscélú munkáltatói kölcsönnel sikeresen spórolt másfél millió forintot, közérdekű adatigényléssel fordult az Magyar Nemzeti Bankhoz.

A válaszból kiderül, hogy a jegybanki dolgozók rendkívül olcsón juthatnak nem csak lakáscélú hitelhez, de személyi kölcsönhöz is.

Egy egyébként is jól kereső jegybanki dolgozó kamata a hitelfelvétel esetén a jegybanki alapkamat plusz 1 százaléka, azaz jelenleg 1,9 százalék, míg bármely kereskedelmi banknál jellemzően 8-9 százalékos thm mellett lehet személyi kölcsönhöz jutni.

Törlesztőrészletekben ez havi 13-14 ezer forint különbséget jelent, amennyiben a maximum 5 milliós összeget vették fel 5 éves futamidőre. A plafon egy évvel ezelőtt még 10 millió forint volt, ennyire lehetett igényelni a kedvezményes hitelt.

A válaszból az is kiderül, hogy két alelnök is ilyen kölcsön segítségével vásárolt lakást magának. 

Pedig pont ők azok, akiknek nem igazán lenne szüksége a kedvezményekre, hiszen havonta bruttó 4,5 milliós fizetéssel térhetnek haza.

(Fotó: Koncz György)