Magyar innováció vagy becsomagolt Mercedes?

Ikrek.

Még a Világgazdaságnak nyilatkozta Benke Gábor projektmenedzser, hogy

„Magyarországon készülhet a világ első tisztán elektromos meghajtású nyerges vontatója, valamint a hozzá kifejlesztett félpótkocsi eTruck néven”.

A fejlesztés 2017 júniusában ért a végéhez, elvileg 1200 forintos áramköltséggel képes a kamion száz kilométer megtételére, úgy, hogy tele van a raktér. A jó teljesítmény miatt már arról is szó esett, hogy jövőre szériagyártásba kerülhet, napi háromszáz darabbal, hogy aztán meghódítsa az egész világot.

Eddig a sikersztori

A magyar agy tündöklésének egyik példája kezd fordulatot venni. Gyár még nincs, Hegyeshalomnál szeretnének építeni egyet, de kisebb gyáregységek máshol is lennének az országban. Ez brutális összegbe, 10 milliárd euróba kerülne. Az alkatrészek 5 millió euróba fájnának.

A fő finanszírozó nem Benke cége (eTruck Motor Zrt.) lenne, hanem a többségi tulajdonos König Bank. Ezt egyébként Benke Jánosné igazgatja.

Mercedes?

A TotalCar a konstrukcióval kapcsolatban is kiszúrt néhány furcsaságot.

Az elektromos kamionok elterjedése nem azért várat magára, mert még senki nem volt annyira innovatív, hogy kifejlesszen egyet, hanem mert sok probléma van velük. Kicsi a hatótávolságuk és a sok akkumulátor miatt megnövekedik a súlyuk.

A magyar eTruck prototípus rendkívüli hasonlóságot mutat a Mercedes Actros kamionnal. Benke ezt elintézte annyival, hogy minden kamion hasonlít egymásra egy kicsit. Amúgy a kutyák is hasonlítanak egymásra kicsit, de azért különbséget tudunk tenni egy német juhász és egy kuvasz között, na.

Az is érdekes, hogy a magyar kamion az adatok alapján olyan kevés nyomatékot adna le, hogy egy emelkedőn sem tudna felmenni. Ezek mellett már csak apróság, hogy a Mercedes elektromos kamion projektje is ugyanezen a néven fut.

(fotó: TotalCar)