Marad a kiszolgáltatottság? Történelmi lehetőség előtt állunk, de ezt az Orbán-kormány elutasítja

Lukács Attilával beszélgettünk, aki megkérdezte, mi kell a nyugdíjasoknak.

Mielőtt kiderült volna, hogy a Fidesznek egy 45 másodperces géphang erejéig mégiscsak fontosak a nyugdíjasok, Vona Gábor előbb országjárása során a mezőkövesdi választókörzetben az Ön társaságában találkozott idős emberekkel, majd egy nappal később sajtónyilvános nyugdíjkerekasztalt is szervezett. Kezdjük az előbbivel! Mit tapasztalt ott a Jobbik elnöke, a borsodi nyugdíjasok milyen valóságos problémákról számoltak be neki?

Mezőkövesd azon területére szerveztük a találkozót, mely az utóbbi időben rendkívüli módon megváltozott. A nyugodt környékből élhetetlen szegregátum lett. A jó érzésű emberek lehetőségük szerint elmenekülnek innen, azonban a kevésbé mobilisak, főleg a nyugdíjasok, kiszolgáltatottak maradtak. Észak-Hadas jól mutatja a borsodi folyamatokat kicsiben.

Azt itt lakók elmondták milyen volt és milyen lett a mindennapi élet. A Lehel út kötötte össze régen a település északi részét és a belvárost: szép, takaros házak között járhattak az emberek templomba, piacra. Azonban ma már elkerülik ezt az utcát, mert szemetes, és a kiöntött szennylé miatt büdös. A Hór-patak hídján bizonyos időszakokban alig lehet átkelni, mert a munkában el nem fáradtak ott gyűlnek össze. Aki pedig megfáradt a munkában, nem tud pihenni miattuk. Ha mégis rájuk szól valaki a szipuzás, hangoskodás, vagy a verekedés miatt, akkor szidalmazás, trágár beszéd, illetőleg nemi szervek mutogatása a válasz.

Milyen érzés lehet ez egy becsületes nyugdíjasnak, aki végigdolgozta az életét?! Az itt élők idős korukra nem kapnak mást, mint félelmet és lenézést. S hiába hívják sorozatosan fel a hatóságok figyelmét, nincs változás.

Ma már ott tartunk, hogy komplett házakat lopnak el. Először betörnek, majd a nyílászárókat, azután a tetőt és a falakat lopják szét. Az így üresen maradt területeken szemétdombok alakulnak ki, melyet a tulajdonosnak kell elszállítania. A közterületről való megnövekedett szemétszállítás csak Mezőkövesden 6 millió forintjába kerül az adófizetőknek.

Nem minden borsodi nyugdíjas olyan baromi elégedett a helyzetével

Emlékeznek még arra a miskolci nyugdíjasra, aki annyira elégedett volt az életével, hogy jobb híján felmondta Vona Gábornak a kormánymédia által megfogalmazott politikai lejáratókampányt? Nos, mivel ebből úgy tűnt, hogy a borsodi nyugdíjasoknak a legnagyobb baja a jobbikos pártelnök Facebook-bejegyzése, ezért örömünkben ellátogattunk a megyébe.

Van kiút? Vagy Mezőkövesd is végig megy a "borsodi úton"?

Ezen csak a törvények szigorú betartatásával, a hatóságok együttműködésével és akarattal lehet változtatni. A jogok és kötelességek egyensúlyát helyre kell állítani. Emellett kezdeményeztem, hogy állami forrásból az önkormányzat telkeket vehessen meg, majd ezeket hasznosíthassa.

Így nem az enyészeté és drogosok búvóhelyévé válnának ezek az ingatlanok, hanem modern, élhető városrész alakulhatna ki, ahova becsületes dolgos családok költözhetnek be. Megoldás lenne az albérlethiányra is, valamint az önkormányzat vagyonát gyarapítaná. Kezdeményezésemet azonban a kormány leszavazta. Így az olcsó ingatlanokat az önkormányzat helyett sok esetben sajnos bűnözők vásárolják meg.

A nyugdíjas kerekasztalon milyen gyakorlati megoldási javaslatok hangzottak el?

A Jobbik konkrét nyugdíjprogrammal rendelkezik, mely megoldást kínál a jelenlegi problémákra. A kerekasztalon ennek bemutatása történt meg, emellett szakemberek tartottak előadást, és a résztvevők is elmondhatták véleményüket.

Ahogy azt Vona Gábor kiemelte, az elmúlt 27 év kormánypártjainak nem a nyugdíjasok problémáinak megoldása volt a legfontosabb, hanem a XX. század történelmi traumáiból adódó feszültségek fenntartása, vagy ha érdekük úgy kívánta, akkor kiélezése.

Ezzel a valós problémákról lehetett elterelni a figyelmet: az alacsony bérek miatt kevés a nyugdíj. Magyarországon nagyságrendileg 600 ezer nyugdíjas kap 100 ezer forint alatti nyugdíjat. Sokuknak nem telik a gyógyszereik kiváltására, az alapvető élelmiszerek megvásárlására. Erre a Jobbik béruniós kezdeményezése mindenképpen jó hatással lenne, mert nyilvánvalóan a bérek növelése a nyugdíjak növekedésével járna.

Hangsúlyozom, bőven lenne forrás programunk finanszírozására. A korrupció radikális mértékű visszaszorításával - elég csak Mészáros Lőrinc milliárdjaira gondolni - 100 milliárdok spórolhatók.

Ha a multikkal is befizettetnénk azokat az adókat, amiket a magyar kis és közepes méretű vállalkozásokon könyörtelenül behajt a kormány, 1000 milliárdokhoz jutnánk. Csehországban működik ez a rendszer, mégsem vonulnak ki onnan a multinacionális cégek.

A Jobbik olyat tett, amit eddig egyetlen párt sem

Az elmúlt hetekben mindent megpróbált a kormányzati propaganda, hogy Vona Gábort és a Jobbikot valamilyen nyugdíjas ellenes pártalakulatnak állítsa be. Mindezt néhány kontextusából kiragadott mondatra építették fel. A Jobbik azonban most valami olyasmit csinált, amit eddig egyetlen párt sem.

Ha már szóba jött a Fidesz-telefonkampánya, mi a véleménye erről a fajta megosztó, hazugságon alapuló kommunikációról?

Szomorú, hogy ilyen szintre süllyed egy olyan kormány, melynek tagjai elvileg keresztény értékrendet vallanak. Asszisztálásukkal diktatúra épül, hazugsággyár működik, az emberek szándékos félrevezetése zajlik. Nézzük a konkrét esetet! Vona Gábor Facebook-bejegyzése azzal kezdődik, hogy mennyire tiszteli az időseket, majd felemeli szavát a félrevezetésük ellen. A Habony-féle boszorkánykonyhában azonban kiragadtak belőle egy mondatot, és ezzel a hazugsággal kürtölik tele az általuk már szinte 100 százalékosan uralt médiát. Döbbenet. És Hol van még a kampány?! Kemény időszak következik.

Az Ön fideszes ellenfele 2018-ban Tállai András lesz, aki egyébként a NAV elnöke, illetőleg az adóügyekért felelős parlamenti államtitkár. Ez abból a szempontból mindenféleképpen érdekes, hogy miközben hatalmas adóteher nyomja a magyar munkavállalókat, a befizetések ezek szerint valamiért mégsem elégségesek arra, hogy ne tengődjön ma Magyarországon 73 ezer nyugdíjas havonta kevesebb, mint 50 ezer forintból. Mondhatjuk, hogy nagyobb lesz tétje az Önök párharcának?

Igen. Úgy gondolom erről is sokat fogunk beszélni a következő időszakban, mert Magyarországon rendkívül sok adót fizetünk, az OECD országok között a harmadik helyen vagyunk. Csak Németország és Belgium előz meg minket. A források felhasználásnak hatékonysága viszont rendkívül rossz, ezért történhet meg az, hogy sok nyugdíjasnak nem telik alapvető élelmiszerre és a gyógyszereik kiváltására. A sok befizetett adóforint azok életét sem könnyíti, segíti, akik megtermelik. Ennek ékes bizonyítéka a hatalmas elvándorlás, mely térségünket hatványozottan sújtja.

A sors furcsa fintora, hogy gyakorlatilag egyszerre zajlik a Jobbik nyugdíjprogramjáról szóló széleskörű társadalmi és szakmai egyeztetés a béruniós kampánnyal. A bérunió hatással lehet a nyugdíjak emelkedésére is. Eszerint az európai polgári kezdeményezés támogatása nem pusztán a munkavállalók ügye, azt mindenkinek érdeke aláírni?

Mindenkinek az ügye, aki hosszútávon és egészséges, egységes nemzetben gondolkozik. Ha az ember nem tud a szülőföldjén boldogulni elvándorol, aminek társadalmi, szociális és főleg gazdasági hatása van. Ezt érzékeljük jelenleg, ez a nyugdíjak szintjében és nyugdíjasok fizikai megsegítésében is problémát okoz. Hiszen nem csak az alacsony nyugdíj veszélyezteti őket, de az is, hogy nem lesz, aki ápolja őket. Ráadásul egy gazdaságilag lecsúszó terület magával vonzza a közbiztonság romlását is, ahogy azt Mezőkövesd példájából is látjuk.

Történelmi lehetőségek előtt állunk. Ezt a hullámot meg kell lovagolnunk, hogy hazánk gazdasági érdekeit masszívan képviselni tudjuk.

A Jobbik ezt látja, éppen ezért az unió megreformálását tűzte ki célul azért, hogy Magyarország, és sorstársai ne gyarmat, ne az összeszerelő üzemek országa legyen, hanem erős, autonóm gazdasággal rendelkezzen. Ez az Európai Unió érdeke is kell, hogy legyen. Azonban a béruniós kezdeményezésünket az Orbán-kormány teljes mértékben elutasítja, továbbra is kiszolgáltatott helyzetben tartva az országot, a munkavállalókat és áttételesen a nyugdíjasokat is.