Sarokba szorították a fideszes képviselőket, össze-vissza kezdtek beszélni

Még egy újságírótól is bocsánatkérést vártak egy politikus posztja miatt. 

A kamubalhé abból lett, hogy a Jobbik elnöke egy Facebook-bejegyzésben ítélte el az olyan idős embereket, akik fanatikus módon imádnak egy-egy pártot, és emiatt még verekedni is szoktak más nyugdíjasokkal.

Nyugdíjas polgárháború lesz? Először is, a félreértések elkerülése végett, akinek nem inge az alábbi bejegyzés, az ne...

Közzétette: Vona Gábor – 2017. július 22.

A sajtótájékoztatón a fideszes honatyák annyira beleélték magukat a pártközpont Jobbik-ellenes üzeneteibe, hogy az NTV-t -ami valójában N1TV- is bocsánatkérésre szólították fel, pedig semmi közük az egészhez.

A Jobbik elnöke egyébként hétfőn azt mondta, nincs miért bocsánatot kérnie a nyugdíjasokkal kapcsolatban írt Facebook-bejegyzése miatt, mert az nem általánosít, hanem a sikerrel manipulált, józan értékítéletüket elvesztett idős emberekre vonatkozik. Vona Gábor, egy más témában tartott hétfői gyöngyösi sajtótájékoztatón, újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: a Fidesz abban érdekelt, hogy a nyugdíjasokat hergelje és megossza, egymás ellen fordítsa. Ugyanezt teszi a kormánypárt mostani telefonos kampányával is - fűzte hozzá.

"Én szégyellem magam a felelősök helyében, hogy a mindenkori kormány játékszernek tekinti az idős embereket" - fogalmazott Vona Gábor.

A legnagyobb ellenzéki párt közleményt is adott ki az ügyben, amiben azt írták: Nem Vona Gábornak kell bocsánatot kérnie a nyugdíjasoktól, hanem a Fidesznek, amiért szétverte az idősek egészségügyi ellátását, elvett 3000 milliárd forintnyi magánnyugdíjpénztári vagyont, de legfőképp azért, mert a megalázóan alacsony bérekkel elüldözi Magyarországról a nyugdíjasok gyermekeit, unokáit.

A Fidesz a mai napig nem kért bocsánatot a nyugdíjasokat nyomdafestéket nem tűrő stílusban becsmérlő szolnoki polgármester vagy a szépkorúakat „nyuggernek” nevező Kubatov Gábor miatt. Ráadásul az időseket uszító, manipulatív kampányt vélhetően éppen az a Habony Árpád irányítja, akit jogerősen elítéltek egy nyugdíjas házaspár bántalmazása miatt.

A Fidesztől az idősek a tisztességes nyugdíjak helyett csak uszító, a magánszférát sem kímélő telefonokat kapnak. A kormánypárt félre akarja vezetni őket, árkokat ás és társadalmi csoportokat ugraszt egymás ellen - írta a Jobbik, ami ehelyett azt ajánlja: Orbán Viktor ne futamodjon meg Vona Gábortól, legyen benne bátorság és fogadja el az idős emberek problémáiról szóló nyilvános, hazugságvizsgálós tévévitára kihívást, ne nevezze komolytalannak a nyugdíjasok valódi gondjait.