Sneider rászállt Pintérre, a belügyminiszter megsértődött :(

Az Országgyűlés jobbikos alelnöke nem hagyta magát.

Történt, hogy a Jobbik utcai plakátkampányba kezdett, melynek során az egész országban láthattuk az "Ők lopnak. Mi visszavesszük.", vagy éppen a "Magyar szívvel, józan ésszel, tiszta kézzel." feliratú üzeneteket.

Érthető módon nem nyerte el mindenki tetszését a kampány. A miniszterelnök, a propagandaminiszter, a mesés meggazdagodását a miniszterelnöknek köszönhető gázszerelő és a titokzatos kormányzati háttérember arcképét ábrázoló plakátokat ismeretlenek lefestették, a plakátokat borító plexit pedig megrongálták (a rongálások megrendelőiről ITT, további infókat pedig ITT találnak olvasóink).



Ennek kapcsán Sneider Tamás, az Országgyűlés jobbikos alelnöke "Hány plakátrongálót sikerült beazonosítani a nyomozó hatóságnak?” címmel  írásbeli kérdést intézett a belügyminiszterhez. Ebben a jobbikos politikus úgy fogalmazott, hogy "a rongálást egy személy nem tudta volna kivitelezni, ahhoz segítőre, eszközökre volt szükség, valamint a cselekményeket az egész országban egy időben követték el, az elkövetések módja pedig hasonlóságot mutat, így a cselekményeket vélelmezhetően bűnszövetségben követték el." 

Pintér Sándor a tőle megszokottól eltérően (a folyamatban lévő nyomozásra való tekintettel bővebb felvilágosítást nem adhat, illetve jogszerű, szakszerű és arányos minden), ezúttal a Habony-művek stílusában válaszolt. Gondolatmenetében logikai összefüggés után nem érdemes kutatni, de okfejtése szerint Sneider beismerte (sic!), hogy a Jobbiknak új gazdája van. Hiszen a rongálással a Simicska Lajos érdekeltségébe köthető cégnek keletkezett anyagi kára, aki pedig azt akarja, hogy a rendőrség ezeknek a rongálásoknak az elkövetőit kézre kerítse, az nem is lehet más, mint Simicska Lajos csicskája, és talán Soros György ügynöke.

A válasz nem nyerhette el Sneider Tamás tetszését, lévén kisvártatva - és talán némi indulattal - már arról kérdezte Pintér Sándort, mit tett a Belügyminisztérium a kormányzati korrupció felszámolás érdekében. 

"Némi csodálkozással olvastam, hogy sikerült a közrend fenntartásáért, a bűnmegelőzésért és bűnfelderítésért is felelős miniszterként az MSZMP Agitációs és Propaganda Osztályának a nyomdokaiba lépnie. Öntől belügyminiszterként akkor is többet várok, ha Magyarországon jelentős tömegek nem a közrend megteremtésében érdekelt személyre asszociálnak a neve hallatán" - ezt írta Sneider, reagálva a habonyi felvetésre, egyben utalva Pintér Sándor hírnevére.

A jobbikos politikus afelől is érdeklődött, tudja-e magát függetleníteni a belügy és annak vezetője olyan személyek befolyásolási kísérleteitől, akik egy korábbi Fidesz-tag megfogalmazása szerint „egy gengszterfilmben is megállnák a helyüket”? Ezzel Tényi Istvánra, a Fidesz korábbi tagjára hivatkozott, akitől a fenti idézetet és még sok minden mást is lehetett hallani/olvasni.

Ha olvasónk ennél a pontnál megbontaná a behűtött dobozos sörét, bízva abban, hogy egy férfias adok-kapok alakult ki, akkor ne tegye!

A nemzeti ellenzék lecsicskázását meghonosító miniszterelnök belügyminisztere ugyanis átruházva a válaszadás jogát Kontrát Károly parlamenti államtitkárára, mindösszesen egy sértődött fegyverletétellel felérő választ préselt ki magából, visszautasítva a Jobbik alelnökének "alaptalan vádaskodását".

Ha ez nem lenne elég, még egy kis ironikus megjegyzést is elrejtettek a levélben, amely így szól:

"A 2010-ben hivatalba lépő kormánynak alapvető célkitűzésévé vált, hogy Magyarország a világ korrupcióval legkevésbé fertőzött országai közé kerüljön." 

Aha. Erre mondja az internet népe, hogy ide orvosi papír nem kell. Mindenesetre reméljük, hogy a Belügyminisztérium Nádor utcai székházában leszakadt mennyezet nem okozott komolyabb sérülést.



Hogy Sneider Tamás pontosan mire gondolt, mikor azt írta a belügyminiszternek, hogy Magyarországon jelentős tömegek nem a közrend megteremtésében érdekelt személyre asszociálnak a neve hallatán, azt nem tudjuk. Az viszont tény, hogy a Sneider vs. Pintér politikai adok-kapok után a belügyminiszter miniszteri biztost nevezett ki az olajügyek nyomozására. Igaz, a kinevezett Horváth András  - ahogy arról a Magyar Nemzet Online beszámolt - 2013. júniustól decemberig egyszer már ellátta ugyanezt a feladatot, ettől függetlenül reméljük, ezúttal eredményes lesz a felderítés.

K.P.