Egyre több az amerikai katona Afganisztánban

Már mintegy 11 ezer katona próbál rendet tenni a dél-ázsiai országban.

Mivel az amerikai védelmi minisztérium korábban 8400 katona jelenlétéről számolt be, Dana White, a védelmi tárca szóvivője szükségesnek tartotta leszögezni: nincs szó az új afganisztáni stratégia által megkívánt csapatnövelésről. 
    
Donald Trump amerikai elnök két héttel ezelőtt vázolta fel az új amerikai stratégiát Afganisztánban és Dél-Ázsiában. Az arlingtoni Fort Myer katonai támaszponton elmondott beszédében az elnök jelezte, hogy csapatnövelés várható Afganisztánban, azonban sem annak mértékét, sem időpontját nem jelölte meg.
    
James Mattis védelmi miniszter eddig szintén nem kívánt nyilatkozni a részletekről. Újságíróknak mindössze annyit mondott: munkatársaival előbb feltérképezi a helyzetet, összegzi a helyszíni tapasztalatokat és igényeket, majd ezt illeszti az új stratégiához, s csak ezt követően áll a nyilvánosság elé a csapatnövelésről szóló részletes információkkal.