Egymilliárd eurót buktak a német gazdák az oroszellenes szankciókon

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) pénteki közleménye szerint ezt közölte a Münchenben tárgyaló Budai Gyulával a Bajor Élelmezésügyi, Mezőgazdasági és Erdőgazdálkodási Minisztérium agrárpolitikai és nemzetközi kapcsolatokért felelős főosztályának vezetője.

A közlemény szerint az államtitkári rangban álló Konrad Schmid a KKM Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági intézkedésekért felelős biztosával folytatott megbeszélésen arról tájékoztatta magyar kollegáját, hogy a német tartományok közül Bajorországnak vannak a legerősebb orosz kapcsolatai mind gazdasági, mind kulturális, mind tudományos területen.

Ezért Bajorországnak okozzák a legkomolyabb gazdasági károkat az uniós szankciók. A veszteségek minimalizálása érdekében Horst Seehofer bajor miniszterelnök fenn akarja tartani a párbeszédet Oroszországgal, emiatt tavaly és az idén kétszer is Oroszországba utazott, ahol mindkétszer tárgyalt Vlagyimir Putyin elnökkel.