Hol tart a pártok támogatottsága augusztusban?

Az Iránytű Intézet friss felméréséből kiderül.

A felmérés szerint az előző hónapban mért 50 százalék után augusztusban 51 százalékos támogatottságú a Fidesz és a KDNP a biztos szavazóknál. A második helyét biztosan tartva a Jobbik júliusban 22, augusztusban pedig 23 százalékon áll.

Az MSZP a teljes eljelentéktelenedés útjára lépett, már 10 százalék alatt áll, 11-ről 9 százalékra csökkent a támogatottsága. A szocialista párt volt az egyetlen, amely a biztos szavazók között veszített a népszerűségéből.

A biztos pártválasztók körében az előző három párton kívül a parlamenti bejutási küszöböt csak a gyurcsányista Demokratikus Koalíció (DK) érte el augusztusban, 5 százalékot ért el, csakúgy, mint az előző hónapban. Az LMP változatlanul 4, a Momentum és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt pedig 3-3 százalékos támogatottságot tudhatott magáénak.

A teljes népességen belül is ugyanez az erősorrend ugyanez. A Fidesz és a KDNP produkálta a legnagyobb változást, a kormánypártok támogatottsága ugyanis 3 százalékkal, 34-ről 31 százalékra esett vissza. A második helyen álló Jobbik is veszített a támogatottságából a teljes népességet figyelembe véve, a júliusi 16 után augusztusban 14 százalékos volt a támogatottsága.

Az MSZP megőrizte augusztusra is 7 százalékos bázisát. A kisebb pártok közül az LMP és a DK is 3-ról 4-re növelte választói bázisát erre a hónapra, a Momentum pedig 3 százalékon stagnál.

Az Iránytű Intézet felmérése szerint 14-ről 13 százalékra csökkent azok aránya, akik bizonytalannak mondták magukat, vagyis még nem döntötték el, hogy melyik pártra fognak szavazni. Ugyanakkor 7-ről 8 százalékra emelkedett azok száma, akik nem árulták el, hogy melyik pártot választanák. Azok is többen lettek, akik inkább távol maradnának a legközelebbi országgyűlési választástól. Az előző hónapban a megkérdezettek 10, augusztusban pedig 12 százaléka válaszolt így.