Matolcsy a saját bőrén érzi, mire jó a bérunió

Ő lehetne az újabb kormánypárti arc, aki a bérunió mögé áll.

Matolcsy György ugyanis éppen azzal érvelt fizetésemelése jogossága mellett még tavaly a parlamentben, amikor

kétmillió forintról ötmillióra emelték a havi fizetését,

hogy még így is kevesebbet keres, mint a szlovák jegybank vezetője, és ugyanannyit, mint a csehé.

Majd hozzátette az őt kérdező Bárándy Gergelynek, hogy

mivel nem dolgozik náluk rosszabbul, így nem is érdemel kevesebb fizetést.

A parlamenti felvételen 5:30-tól hallgatható meg újra Matolcsy György érvelése, amivel magyarok százezrei értenek egyet, csak hát rajtuk nem segített eddig senki:

 
Az azonos munkáért azonos, vagy legalább hasonló uniós béreket célzó jobbikos kezdeményezés támogatói egyre többen vannak.
 
Múlthéten a volt LMP-s országgyűlési képviselő, Schiffer András támogatta a béruniót, hétfőn Miskolc volt KDNP-s polgármestere, Kobold Tamás tett így, míg kedden Illés Zoltán, a második Orbán-kormány volt környezetvédelmi államtitkára írta alá az ívet.

Matolcsy Györgyben ezek után lehetne annyi, hogy ugyanígy tesz.