Győzelmet aratott a magyar kosárlabda-válogatott a zászlóégetéssel melegítő románok felett

Nyolcaddöntőben került a magyar férfi kosárlabda-válogatott az Eb-n.

Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány együttese az első nyolc percben még futott az eredmény után, ám a folytatásban az ismét remeklő Hanga Ádám és Vojvoda Dávid vezetésével már kézben tartotta a meccset.

A 9121 néző többsége által bíztatott románok néhányszor felzárkóztak három-négy pontra, de fokozatosan elfáradtak, és az utolsó negyed már a vendégek fölényét hozta. Hanga 25, Vojvoda pedig 26 pontig jutott.

Pedig Kolozsváron a román szurkolók tettek arról, hogy ne a meccs legyen a fő téma a kezdés előtt, magyar zászlót égettek ugyanis a stadionba menet.

A magyarok azonban második sikerükkel továbbjutottak a C jelű hatos negyedik helyezettjeként a nyolcaddöntőbe, ahol vasárnap a D csoport győztesével találkoznak Isztambulban.

A nemzeti csapat utolsó csoportmeccsét csütörtökön 16.15-kor vívja a címvédő spanyol együttessel a kolozsvári Polyvalent Csarnokban.