Orbán nem teszi zsebre azt a levelet, amit Junckertől kapott

Az Európai Bizottság elnöke szerint Magyarország milliárdoktól esett el Orbánék miatt.

Orbán Viktor az előző héten levélben fordult Jean-Claude Junckerhez, azt kérve, hogy az EU fizesse ki Magyarország számára az utóbbi két évben határvédelemre fordított mintegy 883 millió euró (270 milliárd forint) felét.

A Politico brüsszeli hírportál által közzétett válaszlevélben Juncker mindenekelőtt üdvözölte, hogy Magyarország elismerte, a szolidaritás fontos alapelve az Európai Uniónak, és értékeli a támogatást, amelyet az EU tud nyújtani a közös érdekek védelméhez.

A bizottság elnöke ezután emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány 2015-ben elutasította, hogy a többi tagállam 54 ezer menedékkérőt vegyen át Magyarországtól,

visszautalva az előre kifizetett közel négymillió eurós (1,2 milliárd forintos) uniós támogatást.

Kitért arra is, hogy Brüsszel 2014-2015-ben három alkalommal is rendkívüli segélyt tett elérhetővé az ország számára összesen 6,26 millió euró (nagyjából 1,9 milliárd forint) értékben, de ennek Budapest mindössze egyharmadát hívta le. Kiemelte továbbá: Magyarország jelenleg is hozzáfér ahhoz a több mint 40 millió eurós (12 milliárd forintos) alaphoz, amelyet számára különítettek el a külső határok védelmére a 2014-2020-as költségvetési ciklusban.

Ezek mellett a strukturális és befektetési alapok is az európai szolidaritás egy formáját képviselik, amelyekből Magyarország 2014 és 2020 között mintegy 25 milliárd euró (7650 milliárd forint) értékben részesül, amely az éves magyar nemzeti termék (GDP) több mint 3 százalékát jelenti - olvasható a keddi keltezésű levélben.

Juncker végül hangsúlyozta:

készek rövid időn belül megvizsgálni a magyar kérelmet, és indokolt esetben további támogatást fognak nyújtani az országnak.

A brüsszeli testület vezetője mindazonáltal leszögezte, hogy a szolidaritás "kétirányú utca", nem pedig egy "á la carte menü", amelyből kiválaszthatók a hasznos részek, mint a hozzájárulás a határvédelem költségeihez, miközben mások elutasíthatók, például a már elfogadott uniós menekültügyi kvóták.

A levélben ugyan erről nem esett szó, de a bizottság egyik szóvivője pénteken kijelentette, hogy az unió továbbra sem finanszírozza határkerítések építését.

Vona üzent Junckernek: Orbánnak igaza van, de...

Vona Gábor, a Jobbik elnök és miniszterelnök-jelöltje szombaton a Facebook-oldalán tette közzé nyílt levelét, amit Jean-Claude Junckernek és az Európai Bizottságnak írt.

„Tisztában vagyunk azzal, hogy az Európai Bizottság, látva Magyarország rendkívül megnövekedett korrupciós kockázatát, joggal óvatos, amikor plusz adóforintok odaítéléséről dönt hazánk vonatkozásában. Mi, magyar emberek, akik leginkább elszenvedjük a közpénzekkel való rendszerszintű kormányzati visszaélést, tudjuk, az Önök óvatossága minden egyes Fidesz-kormányra bízott adóforint esetében fokozottan indokolt”

- írta levelében Vona.

Orbán kérését azonban jogosnak nevezte, de hozzátette:

„Nem azért, mert a Fidesz-kormány erőn felül védi Európát, sőt épp ez az a kormány, amely a letelepedési kötvényeken keresztül szinte ellenőrizetlenül engedett be az unió területére akár bűnözőket is, ha fizettek érte. Nem az Orbán-kormány teljesítményét kell honorálnia az Európai Bizottságnak: a magyar nép, a rendőrök, katonák, és az őket támogató adófizetők erőfeszítéseivel kell szolidárisnak lenni, hogy továbbra is el tudják látni azt a történelmi feladatot, amit Európa védelme jelent.”

A Jobbik parlamenti frakcióvezetője, Volner János szombaton jelentette be, hogy a párt kezdeményezi: a kormány hivatalosan is igényelje az Európai Uniótól a határvédelemre fordított teljes összeg, vagyis a 270 milliárd forint kifizetését, amelyet szét kellene osztani a határvédelemben résztvevő rendvédelmi dolgozók között.