Hivatalos: csak idén több, mint 700 családot raktak ki az utcára, és télig még 1100-at fognak

Magyarok ezrei, tízezrei retteghetnek attól, meddig van otthonuk.

A helyzet viszont sajnos az, hogy kormánypropaganda ide vagy oda, mesterségesen fenntartott, majd elhárított veszélyek ide vagy oda, a valóság azt mutatja, hogy a fentebb említett tragédia bizony napi szinten történik meg Magyarországon.

Ez annyira így van, hogy hiteltelen Facebook-posztok és lájkvadász oldalak helyett egyenesen az Igazságügyi Minisztériumból származó dokumentumokra alapozva jelenthetjük be, hogy

2017. január 1. és június 30. között, tehát az év első felében 708 családot lakoltattak ki a hatóságok.

A második félévben, tehát július 1. és december 31. között pedig a minisztérium várakozásai szerint további 1000-1100 magyar család jut majd erre a sorsra.

A most bemutatott adatokat dr. Vízkelety Mariann, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára küldte el Szabó Tímea független parlamenti képviselőnek. Az itt elolvasható irat megállapítja azt is, hogy egyébként nem kevesebb, mint

900 ezer darab (!) végrehajtási eljárás zajlik most az országban, és ebből 280 ezer darabbal csak azért nem tudnak haladni, mert az adósoknak egyszerűen nincs a nevükön semmi, amit elvehetnének tőlük.

A fennálló tartozások összege horribilis: a 900 ezer ügy 3,2 ezer milliárd (!) forintot jelent, ebből 2,5 ezer milliárd forint számít behajthatatlannak.

Erről nyilván eszünkbe jutott egy 2011-es beszédrészlet, de ne próbálják meg beverni a képernyőt, mert drága, és elég hülyén nézne ki, ha pont emiatt a cikk miatt kellene áruhitelt felvenniük egy újra.