A felvidéki magyar EP-képviselő szerint a szlovákok és csehek cserben hagynak minket kvóta-ügyben

Nem osztja a kormány V4-ekbe vetett bizalmát Csáky Pál.

A politikus szerda este nyilatkozott a Hír TV-nek az Európai Bíróság döntése nyomán kialakult helyzetről. Szerinte eleve nem volt szerencsés a testülethez fordulni, hiszen "politikai és szakmai kérdésekben" nem dönthetnek, jogilag pedig a helyzet világos, várható volt, hogy nem nekünk kedvező verdikt születik. Csáky szerint Robert Fico szlovák miniszterelnöknek, a magyar kormánynál jóval visszafogottabb reakciója már annak a jele, hogy

lassan megkezdi a kihátrálást Budapest és Varsó mögül. 

"Az az álom, amiről Budapesten sokat beszélnek, hogy van egy Visegrádi Négyek, amely az életünket és vérünket egymásért elven működik, az soha nem volt, és soha nem lesz."

 - mutatott rá Csáky. Hozzátette: Csehország és Szlovákia "mindig a német elvárásoknak megfelelően fog viselkedni", és ha ez a kérdés, "az élére áll", akkor "néhány perc alatt" felbomlik a négy ország egysége. A politikus úgy véli, a német választások után Berlin elő fog állni egy "új elképzeléssel" Európa jövőjéről, amit 

"a csehek és a szlovákok el fognak fogadni, ez csak idő kérdése."

Az EP-képviselőnek komoly kételyei vannak a lengyel-magyar szövetség hosszú távú jövője kapcsán is, hiszen azt beárnyékolja az Oroszországhoz fűződő eltérő viszony. Csáky szerint fennáll a veszélye annak, hogy ha így megy tovább,

"Magyarország a Balkánra sodródik."

A politikus úgy látja, a magyar kormánynak nem szabad fenntartania azt az álláspontját, hogy egyetlen migránst se fogad be. Álláspontja szerint a határkerítésnek maradnia kell, újabb tömegeket már nem szabad beengedni, ám az országnak vállalni kell bizonyos számú menekült elhelyezését. Jó példaként az éppen mostanában formálódó szlovák álláspontot említette, amely szerint 

"annyi embert fogadok be, amennyit én mondok, én jelölöm meg, azokat, akiket én megjelölök, és akkor, amikor nekem megfelel."

Az EP-képviselő csütörtökön az Azonnalinak azzal egészítette ki mondanivalóját, hogy a V4-eket hasznos lobbicsoportnak tartja, de többnek nem. Szerinte a magyar kormány lelkesedését nem osztják Pozsonyban és Prágában sem. 

"Ismerem a szlovák és a cseh politikusok véleményét róla, tudom, hogy nem reális az a Budapesten gyakran hangoztatott nézet, hogy a V4-re támaszkodva komoly politikai ellensúlyokat lehet létrehozni."