Ötletük sincs, hogy mi miért, de egy férfi agyonlőtt hét embert egy amerikai házibuliban

A helyi idő szerint este nyolc óra körül kitört lövöldözés a Dallastól mintegy 30 kilométernyire északra fekvő település egyik lakásában történt, ahol házibulit tarotttak. A veszekedés, majd a lövöldözés hangjaira a szomszédok kihívták a rendőrséget. Addigra a gyanúsított már hét embert agyonlőtt, a rendőr rálőtt a gyanúsítottra, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe. 

David Tilley, a planói rendőrség szóvivője elmondta, hogy a hét áldozat és az elkövető azonosítása még tart, és még feltételezések sincsenek az elkövető lehetséges indítékaira. A rendőrök a hét agyonlőtt ember mellett két súlyosan sebesült áldozatot is találtak, őket kórházba vitték, ám állapotukról egyelőre nem adtak tájékoztatást. 

A CBS televízió jelentése szerint az áldozatok valamennyien felnőttek.