Kevesen elégedettek a Fidesz-féle elszámoltatással

Még a saját táboruk sem így képzelte el.

A HírTV Elmúlt8év című műsorának készített felmérést a Závecz Research a szocialista kormányok elszámoltatásával kapcsolatban. A választópolgárok mindössze 13 százaléka látja úgy, hogy a Fidesz mindent megtett azért, hogy feltárják a 2002 és 2010 közötti korrupciós ügyeket.

Závecz Tibor ismertette, hogy ebből a szempontból a Jobbik szavazói legelégedetlenebbek a kormánnyal: mindössze 2 százalékuk látja úgy, hogy a Fidesz mindent megtett a sikeres elszámoltatásért. A Fidesz-szavazóknak is csak a harmada elégedett.

„Úgy is fogalmazhatom, hogy védik a mundér becsületét, de azért az az érzésük, hogy ez a folyamat nem történt meg, nem ment végbe olyan módon, ahogy azt ők eredetileg gondolták volna”

 - tette hozzá a Fidesz-tábor gondolkodásáról a Závecz Research ügyvezető igazgatója.