A külügy befektetései is a magyar milliárdosokat erősítik

A zoom.hu számolt be róla, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium az éves támogatási keretéből összesen 22 beruházást támogatott, ezek közül a legtöbb pénz,

6,2 milliárd forint Mészáros Lőrinc Visonta Projekt Kft.-jéhez került.

HIPA

A Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) állítása szerint 2016 rekordév volt, 71 projektet tudtak támogatni, amely 17 647 új munkahely létrehozásával és 3,2 milliárd eurónyi tőke Magyarországra érkezésével járt. Idén az ügynökség bevallása szerint 47, a nyilvános lista alapján azonban csak 22 projektről született már döntés, amivel 8502 munkahelyet sikerül létrehozni az országban.

A beruházásösztönzési célelőirányzatból nyújtott támogatások célja “a működőtőke-beáramlás szempontjából meghatározó nemzetgazdasági jelentőségű nagyberuházási projektek Magyarországon történő megvalósításának elősegítése, a munkahelyteremtés ösztönzése” - nyilatkozta a tárca.

Ebből arra következtethetnénk, hogy a külföldi befektetők Magyarországra csábítása a cél, a 22 projektből azonban

a támogatások kétharmada 7 magyar vállalkozáshoz került.

Az adatokból az tűnik ki, hogy inkább a hazai cégek beruházásait támogatja a Külügyminisztérium, azok közül is olyan befektetőket, akik a magyar milliárdosok toplistáján szerepelnek.

Mészáros Lőrincen kívül Magyar József és Lantos Csaba befektetései is nyertek támogatást a HIPA-tól, de érdekelt az egyik cégben Hernádi Zsolt Mol-vezér is. 

A Külügyminisztérium szerint az, hogy nyár közepére kiürült a célelőirányzat nem akadályozza a további beruházásokat, mert a kormány még áprilisban megtoldotta a keretet 20,1 milliárd forinttal.