Megéri Orbán Viktor kebelbarátjának lenni, csak ennyi kell az érinthetetlenséghez

Polt Péterék csuklóból dobták vissza az ügyet.

Hiába derült ki a budapesti közvilágítás korszerűsítéséről tartott közgyűlési vitában, hogy az ESMA Reklám Zrt. gyakorlatilag ingyen és engedély nélkül hirdetett két évig a budapesti villanyoszlopokon, a Garancsi István érdekeltségeibe tartozó reklámcéget még csak vizsgálni sem volt hajlandó a Polt Péter által vezetett ügyészség.

Tényi István hűtlen kezelés gyanúja miatt augusztus 30-án tett feljelentést a IX. kerületi ügyészségen, valamint indítványozta a feljelentés-kiegészítést is a Garancsi-cég ügyében, ám a vádhatóság bűncselekmény gyanúja hiányában már szeptember 1-jén elutasította azt.

Hiába, ha valaki ilyen jóban van a miniszterelnökkel, azt igazán meg kell, hogy kímélje az ügyészség az olyan kellemetlenségektől, mint holmi törvénytelenségek kapcsán tett feljelentések...

Garancsinak a villanyoszlopos hirdetések is sokat hoztak

A héten számoltunk be róla, hogy Orbán Viktor jó barátja, Garancsi István 477 milliós osztalékot vihetett haza az online pénztárgépek chipjének gyártásával foglalkozó cégéből, most pedig az is kiderült, hogy a lámpaoszlopokra kihelyezett reklámtáblák is jól termeltek a kormányzati hátszéllel rendelkező üzletembernek.