1,5 millió euróért szerepel Szerbia legdrágább valóságshowjában a háborús bűnös Šešelj vajda

Vojislav Šešelj a rezsimhű Pink TV új műsorában szerepel majd. A szerepléséért 1,5 millió eurót kap.

„Először kaptam egy ajánlatot, hogy szerepeljek a  Párokban. Egymillió eurót kértem, aztán megjelent Željko Mitrović, ő  1,5 millió eurót ajánlott fel. Feltételem az volt, hogy előre fizessen ki, méghozzá készpénzben, valamint  egy hónapnál tovább ne tartózkodjam a valóság-showban. Annál fogok szerepelni, aki többet ad és teljesíti feltételeimet“

– mondta Šešelj vajda a belgrádi napilapnak.

A hír erős indulatokat váltott ki az olvasókból.

A Szerb Radikális Párt elnöke állítólag szombaton fog bevonulni a villába.

Šešeljt 2016-ban a Törvényszék felmentette a háborús és emberiesség elleni bűntettek alól, mert nem tudták kétséget kizáróan bizonyítani, hogy ő a Bosznia-Hercegovinában, Horvátországban és a Vajdaságban 1991 és 1994 között elkövetett bűncselekményekért.

A nacionalista politikus ismert magyarellenes megnyilvánulásairól is, egy korábbi beszédében vérfürdővel fenyegette a magyarokat, valamint megtiltotta a katonai behívó elől elmenekült 20-25 ezer magyarnak a hazatérést. Horvátországban a szerb-horvát háborút megelőzve azt mondta a népnek, hogy "aki azt állítja, hogy ez nem szerb föld, azt le kell lőni mint a kutyát".