Döntés született a baloldali összefogásról: Gyurcsány miatt bukik a történet

Botka László csak abban az esetben hajlandó összefogni a DK-val, ha Gyurcsány nem szerepel a listán, a DK-sok viszont hallani sem akarnak erről.

Interneten szavaztatta meg tagjait a DK, a szavazás pedig lezárult, számol be az Index. A tagok 94%-os többséggel úgy döntöttek, csak akkor köthetnek megállapodást más pártokkal közös választási listáról, ha azon Gyurcsány Ferenc is szerepel. Mindezt Molnár Csaba, a párt alelnöke jelentette be, aki azt is elárulta, hogy a szavazáson a  párttagok közel hetven százaléka, körülbelül hétezer ember vett részt.

Botka László viszont korábban kijelentette: csak akkor hajlandó közös listáról tárgyalni, ha azon Gyurcsány Ferenc nem szerepel. Botka legfeljebb azt tudná elképzelni, hogy Gyurcsány egyéni körzetben induljon.

Molnár Csaba viszont azt mondta, Gyurcsány csak akkor indul el egyéni körzetben, ha ott lehet az országos listán is.