Egy portugál csapat az Európa Ligában európai játékos nélkül lépett pályára

A tegnapi Guimaraes-Salzburg Európa Liga mérkőzésen a portugál csapat európai játékos nélküli kezdővel lépett pályára, ami eddig példátlan volt az öreg kontinens labdarúgásában – írja az Index. Az edző legalább portugál, Pedro Martins

  • 4 brazilt
  • 2 kolumbiait
  • és egy-egy uruguayi, perui, venezuelai, ghánai és elefántcsontparti

 - futballistát jelölt a kezdőbe.

Az 57. percben aztán behozta Kikót, így legalább egy portugál a pályára került.

Tendencia

1999-ben a Chelsea karácsonykor olyan kezdőcsapatot küldött pályára, amelyben nem volt angol nemzetiségű játékos. A brit lapok akkor azt írták, hogy ez az a nap, ami megváltoztatta az angol futballt.

2010-ben az Internazionale úgy nyerte meg a Bajnokok Ligáját, hogy nem szerepelt olasz játékos a kezdőben.

Dárdaiék döntetlennel kezdtek a nemzetközi porondon, több magyar is játszott

Apollon-Lyon 1-1 Atalanta-Everton 3-0 Austria Wien-AC Milan 1-5 Basaksehir-Ludogorets 0-0 Dinamo Kijev-Skenderbeu 3-1 (Kádár Tamás kezdőként végigjátszotta a mérkőzést a Dinamónál, kiharcolt csapatának egy büntetőt) FC Köbenhavn-Lokomotiv Moszkva 0-0 Hoffenheim-Braga 1-2 (Szalai Ádám sérülés miatt nem volt a Hoffenheim keretének tagja) Rijeka-AEK Athén 1-2 Slavia Praha-Maccabi Tel Aviv 1-0 Villareal-FC Asztana 3-1 (Kleinheisler László sérülés miatt hiányzott az Asztanából) Young Boys-Partizan 1-1 Zlin-Sheriff Tiraspol 0-0 Crvena zvezda-BATE 1-1 FCSB-Plzen 3-0 Guimaraes-Salzburg 1-1 H.