Felhúzta a törököket, hogy 25 ezer kurd tüntethetett Kölnben

"Elítéljük, hogy nagygyűlést szerveztek Kölnben a PKK kurd terrorszervezet kiterjesztésére, és lehetővé tették a terrorpropaganda terjesztését. Határozott módon az ankarai német nagykövet tudomására hoztuk a reagálásunkat, akit bekérettünk a minisztériumba" - áll a tárca közleményében.

A Reuters szerint a közlemény egy szeptember 3-i tiltakozó megmozdulásra vonatkozott, amikor mintegy 25 ezer kurd tüntetett Kölnben Recep Tayyip Erdogan török elnök ellen, egyeseknél Abdullah Öcalannak, az Európai Unió és az Egyesült Államok által terrorszervezetnek tartott, Németországban pedig betiltott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) bebörtönzött vezetőjének az arcképe volt.

A hírügynökségek emlékeztetnek arra, hogy a PKK tevékenységét német területen is tiltják. Binali Yildirim török miniszterelnök ugyanakkor júliusban úgy vélekedett: a német-török viszályban a legnagyobb feszültséget az okozza, hogy a tavalyi törökországi puccskísérletért Ankara által felelőssé tett Fethullah Gülen irányította nemzetközi hálózat, valamint a Törökországban 1984 óta fegyveres felkelést folytató PKK szimpatizánsai szabadon tevékenykedhetnek Németországban.