Újabb belharcok az MSZP-ben, Botka nem hallgat a saját embereire

A szocialistáknál a látható előrelépés hiánya miatt egyre többen változást szorgalmaznak Botka László stratégiájában, de ő továbbra is kitart az eredeti tervek mellett. A miniszterelnök-jelölt arról is beszámolt, hogy több szakemberrel is együttműködést kötött. Itt egyetlen új név került bejelentésre, Némethné Jankovcsi Györgyi, a nyugdíjasok országos szövetségének elnöke.

Botka ezt a társaságot szereti a kormányváltók szövetségének nevezni, de a lap forrásai szerint a szocialisták minimum szkeptikusak annak kapcsán, hogy velük miképpen fognak egymillió új szavazót szerezni. A korábban lebegtetett közös lista egyelőre nem született meg, Botka továbbra sem közös baloldali miniszterelnök-jelölt, de nem is beszélt arról, hogy ebben az ügyben hogyan próbál előrelépni.

"úgy tűnik, hogy nem minden ellenzéki párt és politikus akarja eltakarítani az Orbán-kormányt, úgy tűnik, néhányan csak a politikai túlélésükért küzdenek"

 - ezt viszont elmondta.

Összefogás helyett inkább odaszúrt egyet Gyurcsány Ferencnek, miszerint megérti azokat, akik 2010-ben Orbán Viktorra és a Fideszre voksoltak, "ügyetlen és elvtelen" kormányzásnak nevezve a szocialista kabinet tevékenységét.

Hiába kérik

Az ülésnek volt zárt része is, a Magyar Nemzet úgy tudja, hogy itt többen is kérték Botkát, hogy gondolja át programját, mert teljes körű baloldali együttműködés nélkül nem lesz kormányváltás, ezt pedig lehetetlen összehozni Gyurcsány nélkül. A szocialisták egyik volt elnöke állítólag kifejezetten kérte Molnár Gyulát, hogy tárgyaljon a baloldal többi szereplőjével.