Drágállja? Középmezőnynek számítanak a magyar taxiárak

Svájcban 73-szor drágább váratni a taxist, mint Egyiptomban.

Listájukból az is kiderül, hogy mennyiért lehet a belvárosból eljutni a reptérre, hogy lehet-e Ubert használni, vagy, hogy melyik autótípus a legjellemzőbb a taxisokra. Hozzánk a Škoda Octavia-t írták.

A lényeg azonban a kilométerár, pontosabban egy képzeletbeli 3 kilométeres útra kiszabott tarifa volt, belefoglalva a kiállási díjakat is.

Ez Kairóban a legolcsóbb, a lista szerint mindössze 49 eurócent, majd negyedik helyen jön Bukarest 1,31 euróval.

Budapest a 27. helyen áll 4,48 euróval.

Innentől felfelé már a nyugat-európai, vagy tengerentúli városok jönnek. Berlinben például egy ilyen út már 9,9 euróba, míg Tokióban 14,2 euróba, végül pedig a csúcstartó Zürichben 22,4 euróba kerülne.

Így már jól látható, hogy Budapest tényleg a középmezőnybe, sőt, inkább annak is az alsó szegmensébe tartozik, de mindezeket nyilván párosítani kellene az átlagfizetésekkel is, hogy korrektebb képet kaphassunk.

A durva különbségeket azonban így is jól mutatja, hogy egy órányi várakozásért Kairóban 1 eurót kérnek el, míg Zürichben 73-at.