2017. 09. 19. 17:16

Lehet-e győztese a gyűlölködő belpolitikai harcnak?

Van, hogy az ember hetekig, hónapokig gondolkodik valamin. Ha az ember újságírással foglalkozik, ez kiegészül azzal, hogy "ezt meg kéne írni". 
Hát most megírtam. Mert elegem van abból, hogy ma emberek millióit hazaárulózzák le csak azért, mert nem értenek egyet Orbán Viktor politikájával. 
 

Nem tudom, hogy igazam van-e. Nem tudom, hogy van-e egyáltalán bármiben igazam. És ami sokkal fontosabb, hogy a magam igazsága nem is igazán érdekel. De legalábbis annyira biztosan nem, hogy azt másra erőltessem. Csak elmondom a véleményem.

Töretlenül hiszek benne, hogy az emberek döntő többsége önmagától nem jutna el arra a fokú gyűlöletszintre, ami most áthatja a magyar közéletet. Ehhez szakemberek kellettek, akik egy párt, a hozzájuk családi és baráti szálakkal kötődő gazdasági kör hatalmon maradásának érdekében szívfájdalom nélkül feláldozták a békét. 

Nem egyszerűen azt kommunikálják, hogy amit ők tesznek, az miért jó az országnak, hanem azt, hogy aki erről másként vélekedik, az hazaáruló, azaz: ellenség. 

Az igazi probléma nem az, hogy a Fidesz-KDNP politikusai ezt így gondolják, hanem hogy

az Orbán Vikorral való érzelmi azonosulás olyan egészségtelenül erős a Fidesz-magban, hogy a vezetőjüket ért kritikát, gyanút, vádat, ellenérvet egy az egyben magukra veszik.

És itt van egy nagyon jelentős szemléletbeli különbség: míg nekem nem a fideszessel, az ő személyével van problémám, mert tiszteletben tartom, elfogadom rajongását Orbán Viktor iránt, addig ő nem csak Vona Gábort, a Jobbikot, mint pártot utálja, gyűlöli fortyogva, hanem engem is, aki a Jobbikkal szimpatizál. (Sajnos megtörtént eset alapján...) 

Hozzátehetjük persze, hogy ez fordítva is igaz, bár ez a fajta törzsi szellem, a kommunista ihletettségű "aki nincs velünk, az ellenünk van" magatartás leginkább a Fideszre jellemző.

Magyarországon nem békeidőket élünk. Nincsen béke! Ha pedig béke nincs, akkor háború van. De Magyarország nem Brüsszellel, az Európai Unióval, nem a migránsokkal, a menekültekkel, nem más országokkal, valójában mégcsak nem is Soros Györggyel, hanem önmagával áll háborúban. 

Szerintem ez az állapot a Fidesz legnagyobb bűne. A hatalom megtartása érdekében a gyűlöletkeltés, a másként gondolkodók bármi áron való eltiprása korlátok nélkülivé vált a kormánypártoknál.

Hűséges táborát felfegyverezte, az uralma alá vont média segítségével pedig folyamatosan biztosítja nekik a lőszerutánpótlást, jól kijelölve számukra azt is, hogy hova lőjenek.

Az I. világháborúban két tömb, két katonai vezetés irányítása alatt álló katonák gyilkolták egymást az európai frontokon. Magyarországon pedig egy ember vezényel olyan harcot, amelyben a lövészárkokból testvérek, magyar emberek tüzelnek egymásra. Aminek egyszerűen nem lehet győztese.

Az I. világháború első karácsonyán történt egy kis csoda a nyugati fronton. 

Mint azt a Rubicon történetet feldolgozó cikkében olvashatjuk, 1914 ősz végére az Északi-tengertől a svájci határig egy összefüggő frontvonal alakult ki, ahol a brit, francia és német hadosztályok a kockázatos rohamok helyett inkább a védekezésre rendezkedtek be, vagyis lövészárkokat ástak, drótakadályokat emeltek, és aknákat helyeztek el az ellenség távol tartására.

1914 decemberében úgy tűnt, hogy a front karácsonya olyan lesz, mint a világháború bármely másik napja, ugyanis XV. Benedek pápa fegyverszüneti felhívását a szemben álló katonai tömbök egyhangúan utasították el. 

A frontról küldött levelek később azonban arról számoltak be, hogy nem sokkal éjfél után,

1914. december 25-e első óráiban a német katonák gyertyákat gyújtottak, karácsonyi dalokat kezdtek énekelni, sőt, egyes helyeken karácsonyfákat is állítottak, miközben jókívánságot kiabáltak át a velük szemben húzódó lövészárkokba. 

A briteket és franciákat meglepte ez a gesztus, ám hamarosan ők is csatlakoztak az énekhez, amikor pedig felkelt a nap, az addig ellenséges katonák előmásztak állásaikból, és félve bár, de megindultak a semleges zóna irányába.

Miután a frontharcosok meggyőződtek arról, hogy a másik oldal nem állított csapdát a számukra, bátran beszélgetésbe elegyedtek, és megajándékozták egymást: szivart, édességet, sonkát, kenyeret, gombokat és más apróságokat csereberéltek, közösen énekeltek, sőt, egyes helyeken még futballmeccset is szerveztek a semleges zóna területén. 

A cikk szerzője idézi Bruce Bairnsfather angol humorista és karikaturistát, aki így emlékezett vissza erre a különös eseményre:

„Semmiért sem hagytam volna ki ezt az egyedülálló és furcsa karácsonyt […] Kiszúrtam magamnak egy német tisztet, azt hiszem, hadnagy lehetett, és közöltem vele, hogy meg akarom szerezni a gombjait […] Kivittem a drótvágómat, és pár gyors nyisszantással levágtam néhányat belőlük, és eltettem a táskámba. Cserében otthagytam neki kettőt az enyémek közül […] Az utolsó, amit láttam, az volt, hogy az egyik géppuskásunk, aki civilben amatőr fodrász volt, az egyik könnyen kezelhető német természetellenesen hosszú haját vágta…”

Nem tudom, hogy igazam van, és a magam igazsága nem is igazán érdekel. De az igazságtalanságot, konkrétan azt a felvetést, hogy én rosszat akarok a hazámnak, nagyon nehezen viselem. Mert erről viszont biztosan tudom, hogy nem igaz. 

Eddigi 39 évem alatt követtem el hibákat. Biztosan fogok is még, de arra kérem a most a Fidesz feltétel nélküli követőit, hogy tartsák tiszteletben a politikai meggyőződésemet. 

Nem esik nehezemre belátni, ha tévedek. Ha ennek jön el az ideje, már csak a saját lelkiismeretem, és az okulás, a tapasztalatok hasznos felhasználása végett is meg fogom ezt tenni.  

Mint minden ember, én is sokat változtam. Reményeim szerint fejlődtem pozitív irányba is. Ha egyet kéne mondanom, hogy miben haladtam előre a legtöbbet, akkor azt mondanám, hogy az elfogadásban. 

Nem a túltolt, "mindent és mindenkit szeressünk, ami, aki más mint mi" típusú elfogadás-kultuszt tettem magamévá, hanem egyszerűen elfogadom, hogy más embereknek más a véleménye bizonyos kérdésekben. 

És ez az elfogadás párosul azzal a feltételezéssel is, hogy a másik nem rossz ember, csak azért, mert mást gondol. Nem veszem a bátorságot, hogy ítélkezzek felette. Azt majd megteszi más. És nem csak felettem, hanem mindenki felett. 

Jó lenne végre gombokat cserélni egymással.