Rétvári: álhír, hogy rágcsálók lepték el a kórházat, csak egyet láttak

Az államtitkár szerint a Jobbik csak hangulatot kelt.

Kórházi dolgozók az RTL Klubnak beszámoltak arról is, hogy nem ez az első ilyen eset, a minisztérium szerint a sajtó álhírt közölt.

Rig Lajos, a Jobbik országgyűlési képviselője írásbeli kérdésben fordult az emberi erőforrások miniszteréhez, ebben felhívta a figyelmet arra, hogy a a dolgozók már többször jelentették a problémát a vezetőségnek, de az ügyben hónapokig nem történt semmi.

A kérdésre Rétvári Bence államtitkár válaszolt, ebben először is beszólt Rig Lajosnak, aki szerinte csak hangulatot kelt ("hiszen a Jobbik a hatalomért mindenre képes"), majd beszámolt róla, hogy az egyik ápoló látott egy rágcsálót, ami az álmennyezet javítás alatt álló résén jutott az épületbe, de 

- az állat kis méretű volt, 
- az ápoló nem tudta beazonosítani a fajtáját,
- senki sem betegedett meg tőle,
- invázióról pedig szó sincs.

A rágcsálóirtó szakemberek az épület többi részében, az álmennyezet feletti részekben is irtószereket, csapdákat helyeztek ki, amelyek folyamatosan visszaellenőrzésre kerülnek. A  rágcsálómentesítés az épületen kívüli területeken, továbbá a közterületen is megtörtént.