A lengyel munkavállalók is támogatják az egyenlő munkáért egyenlő bért elvét

Mirkóczki Ádám Lengyelországban tárgyal a bérunióról.

A jobbikos honatya szerint az EU intézményrendszere

"sem szolidárisnak, sem igazságosnak nem nevezhető a közép-európai régióval szemben".

Marek Mnich, a béruniós kezdeményezésben a Jobbikkal együttműködő Szolidaritás '80 szakszervezet elnöke elmondta:

míg a lengyel dolgozók munkájának értéke egyre közelít a nyugati színvonalhoz, addig a bérek felzárkóztatása egy sokkal lassabb folyamat.

Szerinte a kételkedőket meg kell győzni arról, hogy a bérunió igenis megvalósítható, és sikerre vihető a kezdeményezés.

[video:https://www.youtube.com/watch?v=a85F8mHGZj0 autoplay:0]

A Magyar Önkormányzati Képviselők Közössége a bérunió mellett

A béruniós kezdeményezés egy pártok felett álló ügy, ami minden magyar állampolgár érdeke, a Jobbik Magyarországért Mozgalom azt tűzte ki célul, hogy létrehozzanak egy olyan programot, ami meghatározza a béruniós törekvések megvalósításának eszközrendszerét. Ennek legfontosabb részeként a társadalmi párbeszédet jelölték meg.