Már a katalán kormányzat épületeiben is kutakodik a spanyol csendőrség

A helyi sajtóban megjelent beszámolók szerint 22 kormányzati hivatalban és egyéb helyszíneken intézkednek hatóságok, egyebek mellett a gazdasági, a munkaügy, valamint a szociális és családügyi tanácsnokságokon, amelyek tartományi minisztériumoknak felelnek meg.

A katalán ügyészség utasítására kezdett házkutatásokkal párhuzamosan eddig 14 embert vettek őrizetbe, köztük Josep Maria Jovét, a katalán gazdasági miniszter vezető titkárát.

A spanyol csendőrség az alkotmánybíróság által felfüggesztett, ezért illegálisnak tartott október 1-i önrendelkezési népszavazással kapcsolatos dokumentumokat keres.

Oriol Junqueras katalán elnökhelyettes a TV3 katalán televíziónak úgy reagált: ez nyugati demokráciában nem történhet meg, túlmegy minden demokratikus garancián, és sérti az állampolgárok alapvető jogait.

Carles Puigdemont katalán elnök rendkívüli kormányülést hívott össze az ügyben.

A több kormányzati épület előtt tüntetők jelentek meg, tiltakozva az eljárás ellen.

A törvénysértésre, az alkotmány ellen irányuló cselekvésre a államnak reagálnia kell - mondta Mariano Rajoy, spanyol miniszterelnök a parlament alsóházának ülésén, amelyet ez a téma uralt.

A spanyol kormányfő szerint nincs olyan demokratikus állam a világon, amely elfogadja, amit Katalóniában terveznek, és hozzátette, hogy ráadásul figyelmeztették őket, tudták, hogy a referendumot nem lehet megrendezni, mert az sérti a nemzeti szuverenitást.

A Barcelonában zajló csendőri akció elleni tiltakozásként a spanyol parlament katalán pártjainak képviselői elhagyták az üléstermet.

Durvul a helyzet Katalóniában: a csendőrök lecsaptak a függetlenségi referendum propagandaanyagaira

A tárca honlapján megjelent közlemény szerint egy reklámanyagok terjesztésével foglalkozó cég üzemében becsomagolva, raklapokra téve, már a kiszállításra várt a mintegy 1,3 millió darab nyomtatvány, amelyek között tájékoztató brosúrák, plakátok, szórólapok is találhatóak.A lefoglalt anyagok a katalán függetlenségi népszavazáson való részvételre és az igennel szavazásra, vagyis a Spanyolországtól történő elszakadás támogatására buzdítanak.A katalán kormány