A választásokig senki ne kerülhessen az utcára

A kilakoltatási moratóriumot meghosszabbítását követeli a Jobbik.

A politikus úgy véli, hogy a Fidesz-kormány nem teljesíti vállalásait és nem érzi a devizahitelesek problémáját, aminek a héten számos tanúbizonyságát adta.

Hiába szólalt fel ismét, immár sokadik alakalommal a képviselő az országházban, hogy választ kapjon a kormány devizahitel károsultak helyzetének való rendezésére irányuló terveiről, kérdésére érdemi választ nem kapott.

[video:https://youtu.be/tuT2F68fA6U]

Azonban ennél felháborítóbbnak tartja, hogy a Parlament előtt tüntető károsultakkal sem áll szóba a kormány, pedig felhatalmazását tőlük is kapta.

A Jobbik a kilakoltatási moratórium haladéktalan kihirdetése mellett arra szólítja fel a kormányzatot, hogy kezdje meg egy új elszámolási törvény előkészítését.

Z. Kárpát szerint ennek alapja csak a hitelek felvételkori árfolyamon történő forintosítása lehet.

[video:https://youtu.be/2Q8AcbvcwzU]

A párt egy a korábbiaknál szociálisabb javaslatot is benyújtott a parlamentbe, ami arra próbálja ösztökélni az eddig sokszor túlkapásokkal élő végrehajtókat, hogy

a megélhetéshez szükséges összegeket ne sújthassák indokolatlan 33, illetve 50 százalékos letiltásokkal.

Főleg ne azokban az esetekben, amikor maga a tartozás is kérdőjeles.

A képviselő nem szeretne több olyan hírt olvasni, ahol kéthetes kisgyermekekkel lakoltatnak ki családokat vagy olyanok vesztik el az otthonukat, akik esetében egy tisztességes törvénykezési procedúrát követő bírósági eljárás adott esetben fordított eredményt is hozhatna.

Kéthetes gyerekkel lakoltatták ki a budapesti devizahiteles családot

A szülők 10 éve vették fel a 20 milliós devizahitelt, aminek megemelkedtek a törlesztőrészletei, ezt viszont már nem tudták finanszírozni, ezért a kéthetes gyerekükkel együtt kilakoltatták őket. Ideiglenesen a nagymamához költöztek, számolt be az RTL Híradója.A teljes riport itt megtekinthető.

„Ha már a Fidesz-kormány nem tudta teljesíteni vállalását, miszerint nem hagy senkit az út szélén, legalább adja meg az esélyt ezeknek a családoknak a túlélésre, addig, amíg a Jobbik-kormány megalakulása után haladéktalanul rendezni tudja ezt a kérdést.” - fűzte hozzá.