Orbán a béruniós viták helyett a távol-keleten épít kórházat

Nehézkesen indult a magyar politika ezen a héten, de már jobban van.

Pintér: az ügyészség fedezhet

Pintér Tamás jobbikos képviselő a dunaújvárosi közvilágítási botrány kapcsán tett fel kérdést. Ebben elhangzott, hogy a politikus feljelentést tett, és bizonyító erejű dokumentumokat adott le azzal kapcsolatban, hogy milyen fideszes politikusok játszhattak szerepet a balesetveszélyt okozó korrupciós botrányban, de szerinte úgy tűnik, a hatóságok összejátszottak velük, és ezért két éven át semmit nem tettek az ügy felderítése érdekében.

Polt Péter legfőbb ügyész válaszában azt mondta, nyoma sincs korrupciós feljelentésnek vagy bizonyítéknak, mert költségvetési csalásban nyomoztak. Valótlannak és sértőnek nevezte, hogy az ügyészség fedezett volna bárkit is.

Kettős mérce a határon túli politikában

Szávay István jobbikos képviselő felszólalásában arról beszélt, hogy ha Hernádi Zsolt és a Mol ügye miatt a kormány hajlandó megvétózni Horvátország OECD-tagságát, akkor vajon a székely zászlót és a magyar feliratokat üldöző, és a helyi magyarság vezetőit fenyegető Romániával, a magyar tannyelvű oktatást ellehetetlenítő Ukrajnával, a magyar nyelvű felsőoktatási felvételit betiltó Szerbiával vagy a kettős állampolgárságot büntető Szlovákiával szemben vajon mi lehetne az arányos válasz.

Mint mondta, a kormány egy gazdasági, korrupciós kérdés szintjére degradálta a határon túli magyarság problémáit, még a szerbek előtt is szélesre tárnák az Unió ajtaját, miközben a Fidesz médiája kicsinyes okokból náci bűnöst csinál egy horvát nemzeti hősből.

Magyar Levente államtitkár válaszában hosszú bevezetőben mondta el, hogy két perc kevés válaszolni, de azt azért összefoglalta, hogy a magyar kormány kiáll a magyar érdekekért, a horvátokkal szemben viszont fel akarnak lépni, mert alapvető bírósági ítéleteket nem hajtanak végre.

Bérunió kell, nem a multisimogatás

A legfrissebb gazdasági adatok szerint a „minket köldökzsinóron tartó” uniós pénzek nélkül a gazdaságunk mínuszos, nem tud fejlődni – mondta Z. Kárpát Dániel jobbikos képviselő, hozzátéve, hogy 2010 óta több százezren „szavaztak lábbal”, azaz hagyták el az országot.

A béruniós kezdeményezésről azt mondta, hogy nem kell Brüsszelnek átadni semmilyen jogkört, ezt inkább a Lisszaboni szerződés szinte olvasatlan aláírásával tették meg a szocialisták és a fideszesek.

A béruniós koncepció így nem hatósági fizetési megszabás, hanem a magyar cégek termelékenységének fellendítése, a multicégek közteherviselés hatálya alá való bevonása – magyarázta Z. Kárpát Dániel. Azt mondta, a multik a régió más országaiban jóval több adót fizetnek, mint nálunk.

Végül kitért rá, hogy ha már a Jobbiknak ellenzékből kellett elindítania egy ilyen nemzetközi együttműködést, akkor legalább most támogassák őket a kormány részéről ahelyett, hogy tovább simogatnák a multikat.

Azt szeretnék, hogy a fiatalok végre élhetőbb lehetőségekkel kezdhessék el az életüket ahelyett, hogy a kormányfő külföldön ígérne olcsóbb munkaerőt a nagyvállalatoknak.

Cseresnyés Péter államtitkár válaszként papírról felolvasta a Habony-féle sorokat, és salátatörvények meg nem szavazásával, meg persze Simicskával vádolta a Jobbikot. Így néz ki egy ilyen válasz:

Eközben Korózs Lajos szocialista képviselő Heineken-tolltartót vitt magával

A képviselő klasszikus MSZP-s húzással élve bevitte a magyar Országgyűlésbe azt a jelképet, amit a kormány éppen támad, így egy vöröscsillagos holland multi termékét reklámozza az ún. honatya.

Lopás? Az cigányozás!

Rétvári Bence KDNP-s EMMI-államtitkár szerint burkolt cigányellenesség azzal foglalkozni, hogy mindig baj van azokkal a pénzekkel, amiket a cigányok oktatására költenek. SZDSZ, 2004.

Farkas-terv van

Farkas Flórián-terv van Soros-terv helyett – vetette közbe Hadházy Ákos LMP-s képviselő, aki szerint a több százezer cigány ember átverését és sok milliárd forint uniós pénz ellopását Orbán Viktor jóváhagyásával vihették végbe, aki Farkas „gazdája”. Felsorolt több cigányprogramot, amiben párhavi képzésekre milliós tételeket számoltak el minden ember után, és ezeket máig folytatják a „Fakas-tervben”.

Merkel, Soros-terv, nemzeti konzultáció

Félóra lett a negyedórából, de végül csak sikerült elkezdeni a Magyar Politikát.

Németh Zsolt külügyi államtitkár gratulált Angela Merkelnek és pártjának, sok sikert kívántak negyedik kancellári mandátumához. A választok vesztesének a szociáldemokratákat nevezte meg, rögtön áttérve a bevándorlásra, és a nemzeti konzultációt ajánlva Martin Schulznak. Az AfD kapcsán a bevándorlásellenességről beszélt, szerinte ilyen irányba változhat az európai politika is.

Nemzeti konzultáció, Soros-terv, Európa gyökerei, az emberek akarata – tette hozzá Tuzson Bence kommunikációért felelős államtitkár összefoglalva az összes címkét, amivel saját bizonyítványuknak akarják bemutatni a nemrég még migránsokkal szelfiző Angela Merkel sikerét.

Korábban írtuk:

Az Országgyűlés hétfői ülésnapján napirend előtt beszél majd a Bérunióról Z. Kárpát Dániel jobbikos képviselő, miközben Orbán Viktor nincs jelen, mert éppen Vietnamban ígérte meg, hogy 500 ágyas új kórházat épít.

Ám nem csak az egészségügyben vagyunk olyan pengék, hogy kórházakat építsünk a világ másik végén, hanem a miniszterelnök segítséget ígért még a vízgazdálkodás és vízipar, az informatika, valamint a mezőgazdaság és az élelmiszer-biztonság területén is nekik.

Az informatikai segítséget a magyar országgyűlés példásan azzal illusztrálta, hogy a hétfői ülést Hiller István házalelnök rögtön egy 15 perces technikai szünettel kezdte, mert nem volt elektronika.

A szünet elrendelésekor bekapcsolva maradó mikrofonban még hallatszott a szocialista politikus kérdése, hogy

A 15 percet azt csak úgy hasból mondtuk be?

vagy tényleg megoldódik a probléma addig. Nem oldódott meg, várjuk a csodát, ahogy 1990 óta mindig.