Nyakukba nőtt láncon tartva, fedél nélkül éheztette 25 kutyáját egy „ember”

Az ügyészségi közlemény szerint a vádlott 2015 júliusa és 2016 januárja között változó létszámban, de egyszerre legalább 25 keverék kutyát tartott egy részben bekerített lajosmizsei tanyán.

A férfi az állatokkal nem foglalkozott, 2 méter hosszú láncon tartotta a kutyákat. Az állatokat egymástól elkülönítve tartósan kikötötte, mozgásigényüket nem elégítette ki.

A kutyák nyakáról a nyakörveket sem vette le, azok egyes állatok nyakába is kezdtek belenőni.

A vádlott csak ritkán, alkalmanként jelent meg a tanyán, így az állatok megfelelő etetéséről és itatásáról sem gondoskodott. Ugyancsak nem gondoskodott az állatok orvosi ellátásáról, ápolásáról, oltásairól sem. Ráadásul az állatoknak búvóhelyük sem volt, így az időjárás viszontagságai elől nem tudtak zárt helyre elbújni.

A kutyák állapotát, éhezését és szomjazását kívülálló személyek észlelték, majd állatvédő szervezetek jártak rendszeresen a tanyára, hogy etessék és itassák az ebeket.

Ennek köszönhetően az állatok nem pusztultak el és maradandó egészségkárosodásuk sem keletkezett. A folyamatos szomjazás azonban az állatoknak különös szenvedést okozott, a vádlott cselekménye pedig alkalmas volt arra, hogy az állatok pusztulását okozza.

A vádlottat a hatóságok többször felszólították, hogy változtasson a kutyákkal való bánásmódján, de

a férfi erre nem volt hajlandó,

sem az illetékes polgármesteri hivatallal, sem az állatvédő szervezettel nem vette fel a kapcsolatot. Végül egy állatvédő szervezet munkatársai 2016. január 21-én a tanyán lévő kutyákat elszállították.

A szabadlábon védekező vádlottat az ügyészség több állatnak különös szenvedést okozva elkövetett állatkínzás bűntettével vádolja. Bűnössége kérdésében a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Parlamenti pártok közül a Jobbik az, ami folyamatosan, évek óta próbálja szigorítani az állatkínzásért járó büntetési tételeket azért, hogy pénzbírság vagy felfüggesztett szabadságvesztés helyett biztosan rácsok mögé kerüljenek a kegyetlenkedők. Az Egyed Zsolt képviselőhöz köthető javaslat 5-10 év közé helyezné el a büntetési tételeket, de a Fidesz ezt nem engedi.